2004. sze 01.

írta: korbelygyorgy

Ég és föld, megvan az új gép, az eddig használt bekerül a kisszobába, persze hálóba lesznek kötve ismét, B-gépnek nagyon is jó lesz továbbra is. Egyébként azért jó, mert lehet mellette gondolkodni, olyan lassú szegény. Nem vicc: amikor itthon dolgoztam rajta, sokkal jobban járt az agyam, mert nem tudtam minden kis vacak részinformációért a Google-ra menni, mert az sokáig tartott volna. Meg persze nem vonta el a figyelmemet a netezés és egyéb, gyorsabb gépet igénylő műveletek. De így a normális, mert végre ismét csinálhatok itthon rádiós melókat,  az egyéb melóknál  pedig ami az elmúlt bő egy hónapban 10-15 perc volt, most remélhetőleg töredék idő alatt elvégezhető.

Sajnos a Pentium III-as úgy roncs, ahogy van, menthetetlen. Most éppen veszélyeshulladék-temetőt keresek, mert elhatároztuk, hogy a felgyülemlett vasakat összegyűjtjük és kidobjuk, kezd úgy kinézni ugyanis a lakás, mint egy hackertanya...
Szólj hozzá