2004. nov 03.

írta: korbelygyorgy

Izgatás miatt indult eljárás Paizs Miklós ellen
A rendőrség ugyan még nem ismeri Paizs Miklós dalszövegeit, de egy nappal a Magyar Nemzet megkeresése után eljárást indított "Sickratman" ellen közösség elleni izgatás miatt. Paizs állítja, tudatosan hazudott művében, "mint oly sokan ebben az országban".

Izgaztottan várom a fejleményeket, ugyanis fenntartom korábbi véleményemet, hogy Sickratman nem saját nevében beszél, hanem szemléltet bizonyos szélsőséges álláspontokat, egyébként nem lenne a végén az a rész, hogy Balra át, balra át, Isten áldja Horn Gyulát. (Egyébként aki járt már olyan helyen, ahol szoci, ill munkáspárti szimpatizáns nyugdíjasok engedték el magukat, akkor tudja, miről beszélek, még ha elsőre túlzó is, amit mondok). Egyébként eszemben sincs védeni Paizs Miklóst, aki valószínűleg most a "tesztelem-a-társadalom-tűrőképességét" projekten dolgozik vadul, viszont jól kicseszhet a Tilossal, melynek emlékezetem szerint most a kuratóriumi elnöke. Csupán  óvnék mindenkit attól, hogy elveszítse azt a bizonyos tűrőképességet, mert akkor - közhelyesen szólva - a fürdővízzel repül a gyerek is...
Szólj hozzá