Ahhoz képest, hogy az ország fele nem dolgozik, nekem esélyem sem volt
a két ünnep közti lazításra. Pedig ha belegondolok, még a főiskola is
békén hagyott az elmúlt két hétben, mert nem volt vizsgánk a szigorlat
óta. A tagnapi nap például akkor kezdődött, amikor egy normális nap
véget ér. Délután értekezlet Békéscsabán (rádió), új műsorok, nagy
remények, ebből én egyelőre csak a pluszmunlát látom, a mérleg másik
oldaláról (ellenérték) még nem esett szó. Utána rohanás haza, kora este
másik munkahelyem, az Agrárkapu szervezett évzáró vacsorát, ami nagyon kellemes volt, este pedig irány Szarvas,
ahová egyedül mentem, mert Erika beteg, F. Tomi barátom pedig nagy
valószínűséggel elfelejtette a szerda estét, mert az sms-emre sem
válaszolt, otthon pedig azt mondták, elment valahová, de mobil nélkül
(mondjuk Tamás egyébként sem egy informatikai őrült, azért is beszélem
ki, mert úgysem netezik meg ilyesmi. De ez benne az extra, legalább
vele lehet még klasszikus humán dolgokról dumálni :-)).
A koncert, mint már alább jeleztem, nagyon jó volt, az ilyen klubos buliknak az összezártság ellenére van egy sajátos bájuk. Szerencsére még a koncert előtt sikerült megcsinálni az interjút (már megy is rádióban, a francba, nem tudom most feltenni, mert a benti gépben maradt a végleges változat, majd hétfőn felteszem), utána Lovasi mesterrel és Dióssy D. Ákossal beszélgettünk egy fél órácskát. Lovasiról tudni kell, hogy bár többnyire megjátssza a hülyét, rendkívül nyitott és tájékozott, politizáltunk hát egy jót, nagyjából hasonló alapállásból: fúj szocik, fúj fidesz, fúj szadesz, ami nem azt jelenti, hogy az MDF vagy bárki más éljen, csupán bárki más nem került szóba. Aztán buli, főként klasszikus Kispál-nótákra építve, de azért volt közte néhány dal az új, Én szeretlek téged című albumról. Annak ellenére, hogy két Coca Cola volt az összes ital, amit magamhoz vettem, nagyon jól éreztem magam. Az interjú egyébként készül, a képeket is felrakom még ma - remélem.
A helyi közélet nagy eseménye, hogy hetilap lett az Orosházi Élet, régi kedvenc témánk, ami M. J. G. mester távozása óta csendes unalomba fulladt. A szocik már a kampányukban is megfogalmazták, hogy ezt akarják (hogy mi közük a város lapjához, az egy más kérdés), nem tudom, kellően felkészültek-e rá. Anyagilag biztos, hiszen közpénzből nagyon jó kis kampánylapocskájuk lesz, mint ahogy az eddig is történt, szakmailag azonban, félállású, nem is a legjobb tollú (mindig elmondom, tisztelet a kivételnek, sőt van egy kolléga, akinek rendkívül lelkes olvasója vagyok) munkatársakkal eleresztve, szerintem néhány héten belül pánik tör majd ki, hiszen az eseménycentrikusság elegendő esemény híján megfeneklik, akkor jönnek majd a hosszas, terjengős álló anyagok, önmegvalósítások és persze rendeletek, határozatok szó szerint. (Kedves névtelen kritikusom, egyébként nem a szőlő savanyú, nem is olyan régen kaptam egy megkeresést a lap egyik erős emberétől, aki mondjuk nem szerepel az impresszumban, de ő az ész, hogy volna-e kedvem dolgozni a városi lapnak, aztán visszakérdeztem: mi a konkrét ajánlat? Merthogy én X. vagy Y. utasítására nem fogok események után loholni flekkdíjért, ehhez már öreg vagyok - aztán nem is fogalmazódott meg konkrétum. Hmm, ez nagyképűség tőlem?)
Szólj hozzá
A koncert, mint már alább jeleztem, nagyon jó volt, az ilyen klubos buliknak az összezártság ellenére van egy sajátos bájuk. Szerencsére még a koncert előtt sikerült megcsinálni az interjút (már megy is rádióban, a francba, nem tudom most feltenni, mert a benti gépben maradt a végleges változat, majd hétfőn felteszem), utána Lovasi mesterrel és Dióssy D. Ákossal beszélgettünk egy fél órácskát. Lovasiról tudni kell, hogy bár többnyire megjátssza a hülyét, rendkívül nyitott és tájékozott, politizáltunk hát egy jót, nagyjából hasonló alapállásból: fúj szocik, fúj fidesz, fúj szadesz, ami nem azt jelenti, hogy az MDF vagy bárki más éljen, csupán bárki más nem került szóba. Aztán buli, főként klasszikus Kispál-nótákra építve, de azért volt közte néhány dal az új, Én szeretlek téged című albumról. Annak ellenére, hogy két Coca Cola volt az összes ital, amit magamhoz vettem, nagyon jól éreztem magam. Az interjú egyébként készül, a képeket is felrakom még ma - remélem.
A helyi közélet nagy eseménye, hogy hetilap lett az Orosházi Élet, régi kedvenc témánk, ami M. J. G. mester távozása óta csendes unalomba fulladt. A szocik már a kampányukban is megfogalmazták, hogy ezt akarják (hogy mi közük a város lapjához, az egy más kérdés), nem tudom, kellően felkészültek-e rá. Anyagilag biztos, hiszen közpénzből nagyon jó kis kampánylapocskájuk lesz, mint ahogy az eddig is történt, szakmailag azonban, félállású, nem is a legjobb tollú (mindig elmondom, tisztelet a kivételnek, sőt van egy kolléga, akinek rendkívül lelkes olvasója vagyok) munkatársakkal eleresztve, szerintem néhány héten belül pánik tör majd ki, hiszen az eseménycentrikusság elegendő esemény híján megfeneklik, akkor jönnek majd a hosszas, terjengős álló anyagok, önmegvalósítások és persze rendeletek, határozatok szó szerint. (Kedves névtelen kritikusom, egyébként nem a szőlő savanyú, nem is olyan régen kaptam egy megkeresést a lap egyik erős emberétől, aki mondjuk nem szerepel az impresszumban, de ő az ész, hogy volna-e kedvem dolgozni a városi lapnak, aztán visszakérdeztem: mi a konkrét ajánlat? Merthogy én X. vagy Y. utasítására nem fogok események után loholni flekkdíjért, ehhez már öreg vagyok - aztán nem is fogalmazódott meg konkrétum. Hmm, ez nagyképűség tőlem?)
