Derék dolog
Nem tudom, hogy a
Gondviselés vagy a Balsors keze van a dologban, de nagy valószínűség
szerint csak "trénerként" és gépkocsivezetőként veszem ki a részem a
holnapi T-Mobile Túrából, ugyanis tegnap reggel pokoli fájdalom
nyilallt a derakamba, azóta minden hirtelen mozdulat komoly
megpróbáltatásokkal jár. Régebben jártam már így, nagy valószínűséggel
idegbecsípődés, ami idővel elmúlik, azonban félő, hogy szerda reggelre
nem.
A röhej az, hogy kerékpáron ülve semmi bajom, tehát elméletileg le tudnám tekerni a távot, azonban nem merem megkockáztatni a kiesést, hiszen bizonyos szakaszokon szaporább levegővételre lehet szükség, ami viszont járhat éles fájdalommal. Úgy érzem magam, mint valami kisgyerek, akit eltiltanak a játszótértől, csupán azzal vigasztalom magam, hogy szó sincs megfutamodásról, hiszen Léna Mezőberénybe kísérésekor ennél (101 km) hosszabb távot (115 km) tekertünk le, kevesebb pihenővel (Gyopároson ugyanis több mint két órát tölt el a mezőny), ráadásul a délutáni 30-40-50 kilométerek alapján feltételezhető, hogy normális fizikai állapotban nem esnék ki.
Ilyenkor jönnek még a "nem baj, legalább..." típusú érvek, és vannak ilyenek is: nem baj, legalább tudok csinálni egy csomó képet, illetve ha orosházi bringás társaimmal, vagy kerójukkal bármi történik, ott leszek a közelben kocsival.
S amint elmúlik ez az átkozott fájdalom, első adandó alkalommal letekerem a távot...
Szólj hozzá
A röhej az, hogy kerékpáron ülve semmi bajom, tehát elméletileg le tudnám tekerni a távot, azonban nem merem megkockáztatni a kiesést, hiszen bizonyos szakaszokon szaporább levegővételre lehet szükség, ami viszont járhat éles fájdalommal. Úgy érzem magam, mint valami kisgyerek, akit eltiltanak a játszótértől, csupán azzal vigasztalom magam, hogy szó sincs megfutamodásról, hiszen Léna Mezőberénybe kísérésekor ennél (101 km) hosszabb távot (115 km) tekertünk le, kevesebb pihenővel (Gyopároson ugyanis több mint két órát tölt el a mezőny), ráadásul a délutáni 30-40-50 kilométerek alapján feltételezhető, hogy normális fizikai állapotban nem esnék ki.
Ilyenkor jönnek még a "nem baj, legalább..." típusú érvek, és vannak ilyenek is: nem baj, legalább tudok csinálni egy csomó képet, illetve ha orosházi bringás társaimmal, vagy kerójukkal bármi történik, ott leszek a közelben kocsival.
S amint elmúlik ez az átkozott fájdalom, első adandó alkalommal letekerem a távot...
