2005. aug 03.

A Karsai-jelenség

írta: korbelygyorgy
A Karsai-jelenség

Néhány esztendeje "A búzaégetőként" híresült el a battonyai nagygazda, alaposan megosztva a közvéleményt (ekkor mondta Dancs Laci kollégám, későbbi gyulai polgármester: vazze, ha én meg az oktatási rendszer ellen akarok tüntetni, gyújtsam fel a gyereket?), majd nyugdíjasok, szegények megmentőjeként került ismét címlapra (több ezres mítingek Battonyán, kultúrműsor, Medgyessy, disznóperkelt, akárcsak Tímár Péter számomra legjobb filmjében, az Egészséges erotikában). Aztán Karsai megjelent, mint az MSZP-képviselőjelöltje, volt is csodálkozás, meg felháborodás, még szocialista berkekben is úgy vélték, hogy dr. Karsai lesz az első független képviselő a parlamentben, merthogy nem bírja majd a frakciófegyelmet. De nem így lett, leszámítva egy-két veretes beszólást (például afférja László Csaba akkori pénzügyminiszterrel) egész jól elvan látszólag, még kormánymegbízást is kapott: ő felel a kistelepülések felzárkóztatásáért, ami többnyire közmunkaprogramokat jelent.
S elérkeztünk a mához: gyakorlatilag nem ő szakadt ki pártjából, hanem annak egy része szabadulna tőle: a helyi sajtó régóta foglalkozik az üggyel, a Népszabi ma közölt egy összefoglalót a történésekről. Jól látható: ami még az ellenzéki időkben erény volt, mára nyűg, ez pedig a diplomáciai érzékkel nem, kifejlett igazságérzettel annál inkább rendelkező Karsai jelenléte. Rövid időn belül megingatta a dél-békési erős ember, Szarvas Attila, mezőkovácsházi polgármester pozícióját (igen, a kutyaházas őrült), akit azóta el is ítéltek gazdasági bűncselekményekért, sőt még újabb ítéletek várhatók, s kicsit északabbra egy másik "erős ember" után kutakszik vadul. Pozícióit rontja, hogy ellene van a Békés megyei MSZP-t meghatározó Veres Jószef-Varga Zoltán-Fetser János vonal is, az újságcikkből ki is derül, hogy Veresék inkább a mindeddig ismeretlen Asztalos nevű dombegyházi szocialistát támogatják. A békéscsabai, liberálisabbnak mondható szocik viszont Karsai mellett állnak, mondjuk itt a történetből lemaradt, hogy Tóth Károly és Karsai unokatestvérek, bár ennek lehet, hogy tényleg nincs jelentősége.
A döntés Gyurcsányéké, hamarosan kiderül, hogy a magyar Tony Blair és Tsa.  milyen értékrend mellett politizál: érdekli-e őket a közélet tisztasága, vagy "magasabb szempontok" érvényesülnek taktikai megfontolások miatt?

Szólj hozzá