Alföldi blog

Korbely György blogja

2005. sze 18.

Táncrend

írta: korbelygyorgy
Táncrend

Huhhh, kész is vagyok. Egész simán ment az írás, mi több, élveztem is, végülis ez egy érdekes téma. Az interjúalany Antali Zoltán, a Táncrend című Gyarmathy Lívia-dokumentumfilm főszereplője. Még egy fázis hátravan: nagyobb lélegzetű interjúk esetén jobban szeretem, ha az érintett is átfutja a szöveget, ez nem valami újságírói meghunyászkodás, csupán  korrektség, mivel nem vagyok szakember bármi baromságot leírhatok. Ráadásul ezzel a kontrollal szabadabban fogalmazhatok, nem csak azt írhatom le, amit az interjúalany mondott, hanem azt is, amit szerintem gondolt - ez 99 százalékban be szokott jönni, sőt még hálásak is érte.
Ha Zoli bácsi jóváhagyja a szöveget, szerintem fel is lököm majd a netre, úgysem nagyon tudom ...
Tovább Szólj hozzá

2005. sze 18.

Almanach

írta: korbelygyorgy
Almanach

Egyet fizet, kettőt kap akció csapolt sörből az Anno-ban, ennek ellenére csak szolidan kortyolgattunk K. barátommal, aki egy balesetből épült fel nemrég, ellenállva a csábításnak, hogy akár ezer forint alatt is be lehet rúgni rendesen. Pedig látszólag minden feltétele adott volt egy belehúzós éjszakának, jó zene (Blueser), jó társaság (nagy számban egykori "mozgalmista" arcok, azaz fiatal korunkból ismerős zeneőrültek), egyebek, azonban a kényszer nagyobb úr: vár itten egy nagyinterjú, amit, ha ma reggel-délelőtt nem írok meg, akkor nem írok meg soha, a határideje már lejárt, én pedig megígértem, hogy ha törik, ha szakad, megcsinálom.
Ez is önkéntes munka, a francba, de sok van ilyen, a télen megjelenő Orosházi Almanach-ban jelenik ...
Tovább Szólj hozzá

2005. sze 17.

Visszhang, eddig

írta: korbelygyorgy
Visszhang, eddig

A közcélú spam visszahangja eddig jó, Pásztor Tibor blogpajtás, bár Pesten teker, egy bannerrel megtámogatta a mi rendezvényünket is. Kösz!
Mint ahogy köszönjük Baj László művész úr, alias Bajla kitüntető figyelmét is, aki kitűnő Egy színész itt és most című blogjában tesz említést rendezvényünkről és az autómentes nap lényegéről.

Tovább Szólj hozzá

2005. sze 16.

Célegyenesben

írta: korbelygyorgy
Célegyenesben

Időarányosan rendben vannak az autómentes előkészületek, plakátok, szórólapok nálunk, az ajándékokat holnap ellenőrizzük, bár úgy gondolom, a szponzorcuccok rendben vannak. Időközben a helyi polgármesteri hivatal is csatlakozott, egész pontosan ők külön kerekeznek reggel, de ezt nem tekintjük rászervezésnek, legfeljebb kiegészítő programnak. A fő, hogy a mag el lett vetve...
Néhány tagtársunkank csalódást okozott - mi tagadás, mi is másképp képzeltük -, hogy a felvonulás nem jár majd teljes útlezárással, hanem csak félpályás felvezetéssel. A rendőrség illetékese nyomatékosan megkért bennünket egy egy sorban való haladásra, bár ezt szerintem nehéz lesz betartani - gondolom, nem is lesz belőle túl nagy balhé. Sajtónk jónak ...
Tovább Szólj hozzá

2005. sze 15.

New York-i helyszínelők

írta: korbelygyorgy
New York-i helyszínelők

CSI-rajongóknak nagy nap volt a mai: megkezdődött a Viasaton a New York-i helyszínelők , Vegas és Miami után egy harmadik csapat, gondolom, itt is szerethető karakterekkel, jó megírt sztorikkal és persze betekintést engedve egy érdekes világba. Én is rajongó vagyok egyébként, úgyhogy megnéztem természetesen és jónak találtam, bár szűk környezetem szerint én már kórosan függője vagyok a Zs-osztályú amerikai ölős filmeknek.
De ez tényleg jó volt :)

Tovább Szólj hozzá

2005. sze 15.

Nagykoalíció

írta: korbelygyorgy
Nagykoalíció

Az előző bejegyzéshez elfelejtettem odaírni még tegnap: nagykoalíciót alkottunk ám néhány percre, ugyanis az OKÉ-s támogatások minden politikai oldalról érkeztek: MSZP, Fidesz, SZDSZ, sőt az egy szem Munkáspárt-képviselő is támogatta az Autómentes Napot. Na jó, leírom a nevüket: Dancsó József, Erostyák Zoltán, Kiss Attila, Kiss János, Zalai Mihály, Zelenák Gézáné - és Fetser János polgármester.
Tovább Szólj hozzá

2005. sze 14.

Köztévé

írta: korbelygyorgy
Köztévé

Na, hogy az ellenpont is megjelenjen: a képen látható úriember Bálint Antóniáné Hajdú Péter, akivel szerződést bontott az MTV , meg Lajcsival is. Végre valami történik: a köz pénzén ugyanis nem a kereskedelmi televíziókkal versengő, azok gagyijait persze pénz híján alulmúló izéket kell mutogatni, hanem éppen azokat kellene kiszolgálni, akiket a kereskedelmiek nem akarnak. Nevezhetjük ezt a réteget értelmiségnek, a társadalom motorjának, vagy elitnek, mind ciki kifejezés, de a lényeget azt hiszem, mindenki érti. Egyébként vannak biztató jelek: Kultúrház, hírműsorok, dokumentumfilm-sorozat, Gang, Nagy Könyv, de van aggasztó tendencia is, például Szomszédok retró meg ilyesmi...
Tovább Szólj hozzá

2005. sze 14.

Ez a Rólingsztonszblúúúúúúz....

írta: korbelygyorgy
Ez a Rólingsztonszblúúúúúúz....

Ma hallgattam meg először a Rolling Stones idei albumát, az A Bigger Bang-et. Mintha nem történt volna semmi az elmúlt 30-40 évben, aki nem ismeri a Stones-életművet, az simán gondolhatná, hogy '68-as, '78-as vagy éppen '88-as albumot hallgat. De legalább fix minőség, ha nem is túl izgalmas.
Szánalmasabb ugyanis, amikor a "nagy öregek" az aktuális divatok szerint szabják át zenéjüket, nem pedig olyan mesterien nyúlnak az új áramlatokhoz, mint például az REM vagy a jó öreg Carlos Santana...
Az (öreg)fiúk javára írandó, hogy jól beszóltak Bushnak , lovagi cím, polgári életforma, bankszámlahegyek - azért a márkajelzés még mindig a kinyújtott nyelv...
Tovább Szólj hozzá

2005. sze 14.

Tarhálunk

írta: korbelygyorgy
Tarhálunk

Ma is olyan dolgot teszek, amit még eddig soha: pénzért lobbizok. Pontosabban most érik be várhatóan az eddigi lobbizás gyümölcse.
Persze nem magamnak, hanem az egyesületnek, még pontosabban: a szeptember 22-ei autómentes napra. Ma tanácskozik ugyanis a városi képviselő-testület, s mivel városi forrást nem nagyon sikerült szereznünk (mert pályázati rendszerben osztják a civil pénzeket tavasszal, mi pedig késő nyáron alakultunk...), így arra számítunk, hogy a képviselők úgynevezett képviselői alapjukból csepegtetnek nekünk valamit. Meg persze van egy kérelmünk, amit személyesen a polgármesternek címeztünk, kérdés, hogy mi lesz a válasz és mikor lesz belőle kézzel fogható jószág, ahogy a közgazdaságtan fogalmaz...

Tovább Szólj hozzá

2005. sze 12.

Gyuribácsi park

írta: korbelygyorgy
Gyuribácsi park

Torontóban parkot neveznek el Faludy Györgyről
2005. szeptember 12., hétfő 17:43
A költészet és az irodalom terén nyújtott különleges értékű alkotásainak, valamint Torontó szellemi életében játszott kiemelkedő szerepének elismeréséül a St. Mary Streeten elterülő park kapja meg Faludy György nevét - olvasható a kanadai város polgármesterének levelében.
Faludy György idén lesz 95 éves, születésnapja tiszteletére szeptember 22-én ünnepi estet tartanak majd a Nemzeti Színházban.
Tovább Szólj hozzá

2005. sze 12.

Egy jobb közép

írta: korbelygyorgy
Egy jobb közép

Mielőtt elhinnéd, hogy a konzervatívok (jobboldaliak) odaát is ájtatos manók, vaskalapos öregurak, esernyőt lóbázó haragos Vazul nénik, szólásszabadságot nem tűrő fiatal undok akarnokok, vezért sípolva imádó fanatikusok, csőlátó nyilas házmesterek, olvasd el ezt a cikket . A német konzervatív politikus, Paul Kirchhof bizony közelebb áll a magyarországi liberális felfogáshoz, mint a mi úgynevezett liberálisaink, hadd idézzek csak egy mondatot, amit a közzétevő Metazin is kiemelt: Hol a határ egyenlőség és szabadság között?  Kétség esetén én a szabadság mellett döntök. Az egyik dolgozik és meggazdagszik, a másik nem. Aki ezt nem bírja elviselni, az a szabadságot sem.
Tovább Szólj hozzá

süti beállítások módosítása