Alföldi blog

Korbely György blogja

2005. okt 01.

Mountain bike

írta: korbelygyorgy
Mountain bike

Jelentem, jól vizsgázott a trekingbringa a hegyi terepen, mint ahogy talán én is: életem első (bringás) hegyi túráján közel 70 km-t nyomunk le. A többit nem wapról foglalom össze
Tovább Szólj hozzá

2005. sze 29.

Aktív pihenés nyeregben

írta: korbelygyorgy
Aktív pihenés nyeregben

Zsedényi bloggertárssal Hunyán hakniztunk, vagyishát alvállalkoztunk az Agrárkapu.hu-nak , szóra sem érdemes, pr-cikkírás, gyakornokoknak való munka, ráadásul ilyenkor etikaikódex-hegyek omlanak össze a magára egy kicsit is adó zsurnalisztában.
Reggel lenyomok egy fél napot, hétvégéig összerakom a rádióműsort, aztán tűz Erdőbényére, aktív pihenés, remélem, hatásos lesz, mert most legszívesebben végigaludnám a hétvégét. De remélem, ez az OKÉ-projekt is legalább olyan sikeres lesz, mint az első, ha belegondolunk, itt azért kisebb a rizikó, bár nem három-négy kilométer a táv, hanem - legalábbis Misó tervei szerint - 60-80, de nem ám sík terepen, hahaha. Majd meglátjuk...

Tovább Szólj hozzá

2005. sze 28.

Ludditák

írta: korbelygyorgy
Ludditák

Ludditákat hallgatok halkan, online, miközben a tévében Colombo nyomoz. A teljes második albumot (Porcogó) még nem sikerült mp3-formátumban megszereznem, azért egy néhány free verzió itt van a gépen, melyek közül egyet megosztok a blográdió hallgatóságával. Azért semmi ok az izgalomra, lehet, hogy a jövő zenehallgatása már ez, semmi értelme nem lesz különböző tárhelyeken gigahegyeket felhalmozni. Szóval a második Ludditák-album itt hallgatható meg realplayerrel, csak úgy simán az egyik leghúzósabb szám, a Buppina ottan alul...

Nincs flash lejátszód, vagy nincs engedélyezve.
Tovább Szólj hozzá

2005. sze 28.

Schiffer

írta: korbelygyorgy
Schiffer

A NOL-on van egy érdekes interjú Schiffer Andrással , a Védegylet egyik vezetőjével, a Sólyom-kampány irányítójával. Schiffer egyetemista kora óta nyomul egyébként az alternatív politikai mozgalmakban, korábban - 10-12 éve - az Alternatív Háló elnevezésű civil közösség egyik vezetőjeként csináltam vele interjút, évek óta pedig együtt dolgozunk Tokajban, mi több, ha néhány egyeztetés sikeres, akkor Sólyom László - mint frissen megválasztott köztársasági elnök - is el tudott volna jönni Hegyaljára. Ami télleg jól esett, hogy Schiffer az idei bulin jelezte: ismeri ezt a blogot, mi több, jónak tartja, szóval kösz András és csak jelezni akarom, hogy én is olvasom a veled kapcsolatos dolgokat :)
Tovább Szólj hozzá

2005. sze 27.

Szárszóról, félúton

írta: korbelygyorgy
Szárszóról, félúton

Zsedényi Peti felidézett egy régi sztorit, 12 évvel ezelőttről . Jól emlékszem rá: valahogy becsusszantunk egy zártkörű Fidesz-bulira Békéscsabán, igaz, én tag voltam akkor még, míg Zs. P. SZDSZ-es, de hát akkoriban együtt mászkáltunk mindenhová, jellemzően az orosházi liberalizmusra, voltunk vagy négyen-öten összesen (egyébként én meg zártkörű Pető Ivánra jutottam be az ő jóvoltából :)). Szóval nem követtük le naprakészen a Fidesz helykeresését a hazai politikai térképen, talán még a debreceni kongresszuson sem voltunk túl, ahol először aggatta magára a párt a nemzeti jelzőt. Ahogy írod, Peti, tényleg döbbenetes volt a Konrád Györgyös kijelentés, nem csak nekünk, nagyon sokaknak, akik közül azóta már többen nincsenek ...
Tovább Szólj hozzá

2005. sze 27.

A Föld napja

írta: korbelygyorgy
A Föld napja

Stipi-stopi, április 22-e, Föld Napja! Ezen a napon lesz ismét kerékpáros felvonulás, úgy döntött ma este a csapat, miután értékeltük szeptember 22-ét. Ezt azonban már nem én szervezem, vagy legalábbis háttérbe szeretnék vonulni, mert egyrészt leterhelt ez a néhány sűrű hét, másrészt pedig a csapatnak és nekem is egyre inkább teherré vált, hogy sokan velem azonosították az OKÉ-t, amiből most jól jöttünk ki mindannyian, de bizonyos csatornák megnyitásához másra lesz szükség. Azért szerintem valakinek gyorsan meg kell kérnie a szükséges engedélyeket, nehogy aztán odaszervezzenek valamit (jajajajjj, választások lesznek ebben az időszakban, na most légy okos, Domokos :))
A hétvégén egyébként Erdőbénye, biciklis hétvége, ...
Tovább Szólj hozzá

2005. sze 26.

Feltöltődve

írta: korbelygyorgy
Feltöltődve

Kapuvár, Csorna letudva, nem kis szívás egy ilyen vakon tudósítás, bár van bája is. Megismerkedtem audióban néhány értelmes polgármesterrel, egy ugyancsak jófejnek tűnő kórházigazgatóval, egy rockzenész sráccal, illetve egy ritka bunkó kultúrházigazgatóval (húúú, igazi tahó, lesz majd vele bajuk a majdnak kollégáknak)
A hétvégén úgy tűnt, hogy búcsút kell intenem a Sony Ericssonnak, de mégsem: szombat óta nem akart töltődni, pedig három töltőm is van hozzá, de minddel kudarcot vallottam. Az a helyzet, hogy megkedveltem ezt a telcsit, kicsi, praktikus, mégis elsőre eltalálom a billentyűket (köszönhetően a flipes megoldásnak). Igaz, a fényképezője elég primitív, de nem erre használom, csak nagyon ritkán kapok le vele valamit, ...
Tovább Szólj hozzá

süti beállítások módosítása