Alföldi blog

Korbely György blogja

2005. dec 04.

Esetem Szalóczy Pállal

írta: korbelygyorgy
Esetem Szalóczy Pállal

Elég vicces napok jönnek, hírolvasó is leszek, márpedig hírt (fel)olvasni nem tudok.
Egész pontosan arról van szó, hogy a jövőben kompletten állítjuk elő műsorainkat, na most nekem van egy, a Rádió 47 híradó, heti hatszor, amelyikbe eddig csak beszállítottam a hangokat, egy kolléganő pedig abból összerakta a napi öt-hat percet. Ami látszólag nem sok, de saját hangommal megtöltve rengeteg (leszámítva kb. 1,5-2,5 perc insertet, azaz idegen hangot riportalanyoktól).
Én kérem szépen nem színésznek vagy ilyesminek készültem, újságíró is csak véletlenül lettem, rádiós pedig kényszerből. Még a beszédtechnikát is elblicceltem, mert kérdezéshez nem kell. Ráadásul hatan vagyunk egy irodában, tehát még az alkotó munka feltételei sem ...
Tovább Szólj hozzá

2005. dec 03.

Hungarotel

írta: korbelygyorgy
Hungarotel

Jó reggelt, Kovács Kálmán, jó reggelt, IHM!

A Hungarotel sérti a fogyasztók érdekeit?

2005. december 03. 16.02
Az informatikai és hírközlési miniszter vizsgálatot rendelt el a Hungarotel Rt. ügyében, és a hatóság a vizsgálatot már meg is kezdte - jelentette be a szaktárca vezetője pénteken egy sajtótájékoztatón Békéscsabán.

Tovább Szólj hozzá

2005. dec 03.

Deutsch esete az elefántkutyával

írta: korbelygyorgy
Deutsch esete az elefántkutyával

közpénzen lehet-e bulvárt csinálni? nagy dilemmájába futottam ma reggel.
Képzelj el egy helyi lapot, ahol az országgyűlés - a városvezetéshez képest ellenzéki - alelnökének látogatását letudják egy nagyon rövid címes hírben, de egy ötször olyan hosszú, képes beszámoló foglalkozik azzal, hogy valaki elefántnak öltöztette a kutyáját két médiaripacs (akik egyébként nemrég biciklisek elgázosítására szólították fel hallgatóikat) felhívására. Továbbá egy egész kolumna szól két helyi orvos kínai élményeiről és interjú is található a Fábry-show-s rendőrlánnyal, ami nem baj, de a legütősebb kérdés így szól: "Mi a benyomása Fábry Sándorról?"
Persze, jön a válasz, nem minden a politika, nem baj, ha a politikai témát ...
Tovább Szólj hozzá

2005. dec 03.

Már megint itt van a...

írta: korbelygyorgy
Már megint itt van a...

Kellemes csalódás az M1 Dob és basszus című műsora, különösen ma este néztem nagy élvezettel: az egyik vizsgált dal nagyon nagy kedvencem, az A. E. Bizottság Szerelem című klasszikusa volt 1983-ból, a Kalandra fel című albumról. Ott voltak a nagy öregek: Wahorn, efZámbó, feLugossy, Joni (húúú, leginkább rajta látszik az idő múlása). Egyedül Kokó művésznő nem jelent meg a filmben, pedig ő is fontos szereplője volt a Bizottság-sztorinak, egy kicsit Google-oztam is utána nyomozva, de 2001-ig jutottam. Lehet, hogy csak valami szervezési oka van annak, hogy nem szerepelt...
Az utóbbi időben a mainstream média kezdi felfedezni a nyolcvanas évek elejének undergroundját, az RTL-en futó XXI. század című műsor tele volt már hasonló témákkal. ...
Tovább Szólj hozzá

2005. dec 01.

Rádió Szadesz

írta: korbelygyorgy
Rádió Szadesz

Vasárnap indul a Szabad Demokraták Szövetségének rádiója a párt internetes oldalán. Itt a jövőben nem csak a liberálisokról szóló politikai híreket, pártdöntéseket és háttérinformációkat lehet meghallgatni, hanem a szerkesztők szórakoztatni is szeretnének.

Háááát, megvan a véleményem az ilyen pártmédiumokról, de kommunikációs ötletként jónak tartom. Főleg, ha a zene is hallgatható lesz, egyébként reménykeltő a párt honlapján folyó szavazás: Alternatív - 6 %; Elektronikus - 16 %; Etno - 2 %; Jazz-blues - 21 %; Klasszikus - 15 %; Pop - 14 %; Punk - 8 %; Ska-reggae - 12 %
Tovább Szólj hozzá

2005. dec 01.

Játék az idővel

írta: korbelygyorgy
Játék az idővel

Az ORTT elmarasztalta A szólás szabadságát
Az ORTT Panaszbizottsága elmarasztalta a Magyar Televízió A szólás szabadsága című műsorát az október 23-i miniszterelnöki interjú miatt.

A leszakadt csillár legendája állítólag még a múlt század első feléből származik: az újságíró-gyakornok elmegy a konferenciára, ahol előre kikérdezi a legfontosabb előadókat, majd mint aki jól végezte dolgát, visszamegy a szerkesztőségbe és megírja a cikket. Másnap kellemesen unalmas tudósítás jelenik meg a nyolcadik oldalon. Csakhogy a konkurens lap riportere ott marad végig, szorgalmasan jegyzetel - és nem marad le a hírről, arról, hogy a tanácskozáson leszakadt a csillár, többen meghaltak és megsebesültek. Így a versenytárs a címlapon ...
Tovább Szólj hozzá

2005. nov 30.

Mécs Imre

írta: korbelygyorgy
Mécs Imre

Mécs Imre az MSZP listáján indul
Az MSZP listáján indul a 2006-os választásokon Mécs Imre - megerősítette az erről szóló sajtóinformációkat az SZDSZ képviselője.

Ez egy nagyon szomorú hír, amelynek sokféle megközelítése létezik. Az én megközelítésem úgynevezett "egyrészt-másrészt": ha nem Mécs Imréről lenne szó, azt mondhatná bárki, megélhetési politikus. De az ő esetében ez így nem fair, mert tényleg olyan személyiségről van szó, akit csak tisztelni lehet, különösen végigtekintve a hazai politikai eliten humánerőforrásilag. (Annál is inkább, mert egy kitűnő műszaki szakemberről van szó, aki találmányaival biztosította saját és családja egzisztenciáját az ántivilágban is). Tehát hasonlóan vélekedek az ő ...
Tovább Szólj hozzá

2005. nov 29.

OKÉ 2006

írta: korbelygyorgy
OKÉ 2006

A Csipkerózsika-álmát alvó OKÉ ma tartott egy informális taggyűlést, 2006 jegyében. Összegeztük azokat az elképzeléseket, amelyeket meg szeretnénk csinálni, s ezeket a december 8-ai hivatalos taggyűlésen tárjuk a nyilvánosság elé. Két fő dolog bizonyos: április 22-én és szeptember 22-én kerékpáros felvonulás, a tavaszi dátum a Föld napjához kötődik, az őszi pedig az Autómentes Naphoz. Fontos esemény lesz még Léna barátunk - az egyesület alelnöke - ugyancsak áprilisban kezdődő európai útja, az idei kudarcba fulladt túra letekerése, nos őt is tisztességgel útnak kéne indítani, azaz segíteni őt a szponzorgyűjtésben.
És persze jó sok túra, verseny, bringás hétvége szerepel a tervek között - csak győzzük megcsinálni. Meg ...
Tovább Szólj hozzá

2005. nov 29.

Utánpótlás-nevelés

írta: korbelygyorgy
Utánpótlás-nevelés

Az öregedés biztos jeleit látom magamon: pánikba esek, ha néhány napra nélkülöznöm kell a monixos olvasószemüvegemet, mert javítják; az irodába beeső kissrácokat nem, szüleiket annál inkább ismerem és persze egyre szívesebben foglalkozom a szakma ifjú titánjaival, az elmúlt néhány hónapban egy cégbeli gyakornokot tanítottam be, illetve két médiás tanonc is itt volt gyakorlaton. Most pedig olyat vállaltam, amit még soha: két diáknak is külső konzulense leszek, az egyik a Pázmány kétéves médiasulijába jár, a másik egy kolléganő, aki a szolnoki kereskedelmi főiskolán tanul és a kereskedelmi rádiók marketingpolitikájáról akar írni szakdolgozatot... Reszkess, magyar felsőoktatás :)
Tovább Szólj hozzá

2005. nov 29.

Luxusprofitos szivatás

írta: korbelygyorgy
Luxusprofitos szivatás

Egyik "luxusprofitosunk", a Démász jól felkúrta az agyam, ahogy ilyenkor mondani szokás nem túl jólnevelten: az irodában se szó, se beszéd, áramszünet lett. Valamit kicserélnek, ami eltarthat délután három óráig. Persze nem értesítettek, de szerintem a főbérlőt sem, mert ők is csak csodálkoztak, amikor a szünetmentes tápegység elkezdett sípolni veszettül a fenti irodákban.
Háromig azonban nekem ki kell szolgálnom a hírszerkesztést friss infókkal, a sportműsort és a Dél-Békési Krónikát új anyagokkal. Minden nyersanyag a benti gépben. Természetesen hazajöttem és a vincseszter mélyen kutakodok fel nem használt, viszonylag aktualizálható hanganyagok után, szétnézek a tárhelyemen, ilyesmi.
Hacsak addig el nem megy az áram...

Tovább Szólj hozzá

süti beállítások módosítása