2006. ápr 29.

Közlemények

írta: korbelygyorgy
Közlemények

Ez a hét egyebek közt közleményírói munkásságom jegyében is telt. Kezdődött a hét elején a bringással:

Orosházán ismét nyeregbe pattant a kritikus tömeg

Az Orosházi Kerékpárosok Érdekvédelmi Egyesülete (OKÉ) szervezésében második alkalommal tartottak kerékpáros felvonulást a Békés megyei kisvárosban. Az apropót április 22-én a jeles zöld ünnep, a Föld Napja szolgáltatta. A szervezők elégedettek, hiszen több százan pattantak nyeregbe szombaton délután. Fő tanulságként pedig azt vonták le, hogy értelmes, valódi célokért egy viszonylag passzív alföldi kisvárost is fel lehet rázni.

Az OKÉ által meghirdetett orosházi Föld Napja kapcsolódott ugyan a fővárosi, illetve több vidéki nagyvárosban megtartott Critical Mass rendezvényekhez, azonban bizonyos célok eltértek – adódóan a településszerkezeti különbségekből. Békés megye városaiban ugyanis népszerű közlekedési eszköz a kerékpár, azonban a kétkerekű járművek használói fokozott veszélyhelyzetben közlekedhetnek mind a városi, mind a közúti forgalomban. Mindennek csak részben oka az autósok figyelmetlensége, illetve az idősebb közlekedők KRESZ-ismereteinek hiánya – nagyon sok településen hiányoznak azok az alapvető infrastrukturális lehetőségek, melyek a biztonságos kerekezést lehetővé teszik.
Ezért a 2005-ben alakult orosházi civil szervezet a továbbiakban is fontosnak tartja, hogy a városvezetés gondolja át településrendezési tervét és gondoskodjon kerékpárutakról – ahol ez nem megoldható, sávokról – a város belső területein is, nem csak a kivezető szakaszokon. Ugyanakkor sok múlik a civil szférán is, főként környezetvédelmi és energiagazdálkodási szempontból: az OKÉ szeretné, ha minden autós napjában átgondolná, úti célja eléréséhez szükséges-e gépkocsi.
A szombati rendezvényen mintegy tíz kilométeres városi távot tett meg több száz kerékpárosr. A felvonulást Leskó József kétszeres triál országos bajnok bemutatója követte a Wenson magyarországi képviselete jóvoltából, majd a helyi First zenekar adott nagy sikerű koncertet a napokban átadott felújított művelődési ház előtt, melynek vezetése, kollektívája nagy segítséget nyújtott a rendezvény szervezéséhez.
Az OKÉ-aktivisták értékelése alapján kellemes meglepetést jelentett az eseményt megelőző kampány is, mely gyakorlatilag egybeesett az országgyűlési választások második fordulóját előkészítő korteshadjárattal: a politikától megcsömörlött helyiek 99 százaléka, miután meggyőződött róla, hogy milyen céllal szólítják meg, örömmel és nyitottan fogadta a szórólapokat.

Föld Napja, Orosháza, 2006. április 22-e
Szervező: Oroshézi Kerékpárosok Érdekvédelmi Egyesülete
Partnerek: Wenson, Petőfi Kulturális Kht, városi önkormányzat, Orosházi Rendőrkapitányság, Orosházi Lovas Egyesület, Kossuth Lajos Közoktatási Intézmény ökoiskola,

Támogatók: Elektroart Bt., Adidas Orosháza, Rádió 47, Rádió 1 Békés Megye, BEOL.hu,

Szabadon felhasználható fotók:
http://195.184.19.154/beol/html/kepgaleria_html/3500/3543_2.html
http://oke.freeweb.hu/galeria/foldnap1/index.html
http://www.oroshaziak.hu/imi/gallery/index.php

A hét második felében pedig egy Wan2-közleménnyel:

Szinte teljes egészében összeállt a 2006-os mezőtúri Wan2 Fesztivál programja – adták hírül a szervezők. A helyi városi strandon megrendezendő eseményen minden korábbinál több nemzetközileg jegyzett banda lép színpadra. A fő csapás a hagyományokhoz híven továbbra is a ROCKZENE, azonban más műfajok – különösen a modernebb elektronikus zenék kedvelői is páratlan zenei és közösségi  élményekkel – akárcsak egy jól sikerült nyaralásról - térhetnek haza az észak-alföldi kisvárosból.
        
Apocalyptica, Paradise Lost, Entombed, Agnostic Front, Edguy, a rockzene kedvelőinek , E-Z Rollers, Tayo, és Blim a tört ütemekre bulizóknak  – az impozáns lista a június 28-a és július 2-a között megrendezendő Wan2 Fesztivál fellépői közül emeli ki a legismertebbeket. Olyan rock, illetve elektronikus zenei előadókról van szó, akik esetében nem túlzás a világsztár kifejezés használata sem. Természetesen ugyanilyen impozáns a hazai fellépők lajstroma is, hiszen elmondható: mindenki ott lesz Mezőtúron, aki számít.
Sőt, a fesztiválon számos amatőr előadó és dj is lehetőséget kap a bemutatkozásra, egyrészt a téli Wan2 tehetségkutatón elért jó eredmény okán, másrészt pedig a jelentkezéses alapon. Ez utóbbiak egyébként az idén először kizárólag online módon pályázhattak, sőt zenei anyagaikat is az interneten keresztül tölthették fel. A Hegyalja Fesztivállal közös adatbázisba több mint félezren jelentkeztek (köztük két tucatnyi határon túli előadó), közülük húszan kaptak lehetőséget a mezőtúri  fellépésre.
A korábbi évekhez képest számos újdonság vár a fesztivál látogatóira, ezek közül az egyik legérdekesebb, hogy a Malátabár elnevezésű helyszínen unplugged koncerteket élvezhetnek a csendesebb szórakozásra vágyók. Ugyancsak érdekesség, hogy minden korábbinál több tribute zenekar idézi fel példaképei munkásságát. A részletes program a hétvégétől folyamatosan kerül föl a fesztivál honlapjára.
A hagyományokhoz híven civil szervezetek is lehetőséget kapnak a bemutatkozásra Mezőtúron, valamint egyéb sport- kulturális és szórakoztató események váltják egymást a sokszínűség jegyében.
A belépők árusítása május nyolcadikán kezdődik meg országszerte, illetve a világhálón. A bérletek  elővételben: 7.990, a helyszínen tízezer forintba kerülnek. Napijegyek elővételben 4900, a helyszínen ötezer forintért válthatók, illetve az idén is kibocsátják a szervezők a közös Wan2-Hegyalja bérletet, mely 15.300 forintba kerül.
Szólj hozzá