Ma este ismét a szovjeteknek drukkoltam, hosszú évtizedek után. Liberális és konzervatív, mérsékelt baloldali barátaim, nyugalom, nem bolondultam meg, nem is lettem tagja egyik Munkáspártnak sem!

A Filmmúzeumra tévedtem és belefeledkeztem A tavasz 17 pillanatába, gyermekkorom kedvenc sorozatába. Ami azért érdekes, mert fogalmam sincs, mit értettem ebből a sorozatból, talán azért kötött le, mert egyenruhások közt játszódó háborús sorozatról van szó, de akció egy szál sem, ráadásul a bonyolult viszonyrendszerek megértéséhez jóval komolyabb történelmi ismeretekre volt szükség, mint ami nekem tizenegy-tizenkét évesen lehetett. De csüngtem rajta, akárcsak egész korosztályom, sőt az egész ország, tekintve, hogy csak egy csatorna volt, s életünk legizgalmasabb filmjei maximum a jugoszláv-NDK indiános filmek voltak.

Felnőtt fejjel persze megmosolyogtató Stirlitz és az ő konspiratív tevékenysége, Both Béla kiváló narrátori teljesítményével - talán éppen ezért imádta mindenki? Nem csoda, hogy egy csomó vicc született, melyek zöme ma is él, egyik kedvencem így szól:

Berlin, Alexanderplatz. Stirlitz sétál a márciusi napsütésben. Két nő közeledik.

- Kurvák - gondolta Stirlitz

- Stirltz - gondolták a kurvák.