Elő a szép ruhát: az elkövetkező napokban egy csomó sajtónapi protokollra kell, vagy legalábbis illik elmennem. Helyi önkormányzat, megyeszékhelyi önkormányzat, rendőr-főkapitányság és így tovább. Régen vettem részt ilyesmin, de gondolom, nem változott semmi: szabad-e a sajtó? - kérdezik majd okos emberek. Hááát nem is tudjuk, vakarjuk majd a fejünket, de talán igen, hiszen senki nem korlátoz, korlátozzuk mi magunkat helyettük: jaj, csak nehogy megorroljon valaki.

Egyébként a magam részéről tényleg ki merem jelenteni, hogy sajtószabadság van, legalábbis a klasszikus értelemben: nincs cenzúra, nálunk, a Beolnál még öncenzúra sincs, tényleg szabad kezünk van akár közéleti, akár gazdasági területen. A gond ennél nyakatekertebb: a hazai sajtószabadság gátja a legfontosabb szereplő, maga az olvasó. Bizony, bizony, a Nyájas Olvasó nem is kér a sajtószabadságból, mint ahogy általában a szabadságot is simán odadobja tíz deka párizsiért.
Ő "még több sztárokat" akar, még több katasztrófát, vért. Ezt hívja az egyik tábor minőségromlásnak, a másik tábor az úságírói szakma, a lapcsinálás új kihívásának, én valahol középre helyezném el a pontos meghatározást: tény, hogy általános elhülyülés figyelhető meg az országban-világban, ám a nyomtatott lapok válsága, illetve egyéb médiumokban az úgynevezett minőségi tartalom visszaszorulása nem csak ennek köszönhető, hanem egy nagy forradalomnak, amely kiforgat mindent a sarkából, amit eddig tanultunk, tudtunk a szakmáról. Ezen lehet siránkozni, de célszerűbb alkalmazkodni és napról napra újakat tanulni, például ki nem hagyni a Médiablogot, az Onlinemarketing blogot, a Keresőmarketing blogot, a Webisztánt, Hírbehozót, Doransky-t stb. stb....
Na jó, Pulitzert, Walter Lippmant és főleg Hunter S. Thompsont sem szabad elfelejteni, de ők is csak a hozzáadott értékkel működnek manapság...