2008. jún 16.

Tepertőfest

írta: korbelygyorgy
Tepertőfest

Itt jártunk és így jártunk Kerekes sporttárssal: egészen máshová terveztük a vasárnap délutáni hétzáró bringatúrát, és kikötöttünk Pusztaottlakán.

Az úgy volt, hogy a múltkori 63 kilométert akartuk letekerni, mivel én azt kihagytam. S hogy valami változatosság legyen Jani számára is, ezért fordítva, azaz Kardoskúton kezdtünk, ipari út, Pusztaföldvár, Csanádapáca... Itt tartottunk éppen, amikor nekem bevillant a kislámpa: a beolon olvastam, hogy tepertőfesztivál van Pusztaottlakán. Tavaly a kollégám egész jókat mondott róla, teljesen le volt nyűgözve tőle, hát nézzük meg mi is. Én úgy emlékeztem, hogy a következő falutól, Gáborteleptől egy-két kilométerre van Ottlaka, ezért délután hat előtt néhány perccel bevállaltuk az utat. Csakhogy Gábortelepen jóval túl, sőt még Medgyesbodzáson is túl található a mi fesztiválunk, de minél közelebb kerültünk, annál inkább presztízskérdéssé vált, hogy odaérjünk és legalább egy italt megigyunk és tűz vissza, mielőtt ránk sötétedik.

A helyszínen egyébként komoly embertömegbe botlottunk, ám egy teremtett büfét sem találtunk, csak a kerítésen túl, ahová pedig belépőt szedtek. Nem tudom mennyit, ha egy forintot, akkor is elvi kérdést csináltunk belőle: nem mentünk be, úgyhogy a sör/üdcsi/kávé kényelmes elfogyasztása elmaradt, helyette a kinti gagyibazársoron fagyiztunk egyet, kulacsból ittunk és tűz vissza. Néhány perccel nyolc óra után értünk Orosházára, még javában világos volt, de mivel paráztunk a besötétedéstől, erőltetett menetben hajtottunk - mondanom sem kell, hogy a térdem alaposan megsínylette (a végeredmény 72 kilométer lett egyébként a 63 helyett). De gazdagodtunk egy-két élménnyel, például azzal, hogy kár sztárolni a tepertőfesztiválos arcokat médialiag (ahogy például a mi lapunk is teszi), azért szervezésileg még van mit tanulni.

Szólj hozzá

fesztivál bringa pusztaottlaka