2008. aug 31.

Gemini

írta: korbelygyorgy
Gemini

Ha most megszavaztatnám, hogy ki emlékszik még a Gemini együttesre, nem hiszem, hogy sokan lennénk. Most pedig nézem az m2-n a nosztalgiakoncertet (2001-ben vették fel!) és üde színfolt: egy igényes popzenét játszó banda, sok korabeli slágerrel, melyekre mára senki nem emlékszik, nem lett kultikus, mégis vállalható. Ha nem lenne röhejes, azt mondtanám, hogy egy jópofa hippizenekar a hetvenes évek első feléből, akiket elsodort a diszkó meg a rockhullám. Néhány zenész máig ismert figura, például Heilig Gábor, vagy Bardóczi Gyula (Neoton), de a frontemberek (Papp Imre, Markó András és egy örökifjú gitáros, akinek nem tudom a nevét) eltűntek, legalábbis az én szemem elől.

És persze a basszusgitárt egy komoly kinézetű ember kezelte (merthogy gyerekkoromból én tisztán emlékszem erre a zenekarra), úgy hívták, hogy Várszegi Gábor, akinek a neve egész más összefüggésben ugrik be (Fotex, ugyebár), s lám-lám, a nosztalgiakoncerten sem ő kezeli a bőgőt, hanem az egyik legjobb magyar basszgitáros, Zsoldos Tamás. Egyébként érdekes felállású banda volt: két gitár, basszusgitár, dob, és két billentyű.

De a most talált videó hamisítatlan hetvenes évek,  megér 3-4 percet mindenkinek.

Pedig ezek az úriemberek még nekem is bácsik, annál is inkább, mert nekem soha nem volt Gemini-lemezem, viszont amikor gyerekkoromban iskolába készültem, meg délutánonként a Petőfi rádióban sokat játszották, így gyakorlatilag kívülről tudom a számok nagy részét.

 

 

Szólj hozzá

zene gemini