Az idén sem maradt ki szűkebb hazánk fő attrakciója, a kolbászfesztivál, igaz, ezúttal kicsit másképp voltam kinn.

Korábban általában aktív vagy passzív résztvevőként vettem részt a médiakupán, ami egyfajta pr-esemény volt, különböző szerkesztőségek és azok holdudvara gyúrt hasonló feltételek mellett, mint a szombati nagy gyúráson, arra volt alkalmas, hogy valamilyen szinten népszerűsítsük saját lapunkat. (IT és tradíció - valami ilyesmivel operált a Beol). Persze a mi kolbászunk sikerült általában a legrosszabbul, de nem annyira, hogy ne lehessen nagy pofával befalni és jó sokat inni rá, nem beszélve róla, hogy jó kis koncertekkel zárult a nap, volt például Hobo, Emil.Rulez, Vad Fruttik.

Az idén elmaradt a médiakupa (az okát nem tudom, gondolom, az új tulaj nem látott benne fantáziát), ami részben megkönnyebbülés is volt. Hétvégi ügyeletesként, illetve ismerve a kolbászfesztivál iránti helyi és országos érdeklődést úgy gondoltam, legyen az idén ilyen blogszerű, percről percre típusú beszámoló a Beolon a fesztiválról, mint amit több alkalommal is be szoktunk vetni, például választás, vagy megyegyűlés, esetleg váratlan tragédia.

A tervezés azonban nem számolt a kolbászfesztivál egyik legfontosabb sajátosságával: nem úgy működik, mint a felsorolt eseménysorok, ugyanis itt az elején történik a lényeg (kolbásztöltés 10-től délig), aztán módszeres leittasodás némi lakodalmas rockzenével fűszerezve este hatig. Legfeljebb mászkálás az asztalok között, "celebekre" vadászva, most azonban ezekkel sem voltunk eleresztve, a legérdekesebb figura Moldova György volt, akivel sikerült egyébként néhány szót váltanom, de mivel egyedül csináltam az online közvetítést, nem volt kapacitáson komolyabb interjúszituációba keveredni. A legviccesebb az volt, hogy éhesen mentem haza, mert nem jutott időm kajálni (és tegyük hozzá, a meghívások ellenére különféle asztaltársaságokhoz pofátlankodni), mindössze egy kemencés kenyérlángost csipegettem el ebédidőben, de az össznépi kolbászzabálásból és pálinkavedelésből kimaradtam, amit őszintén szólva nem is bánok.

Ez volt szombat, aztán vasárnap este családilag kinéztünk, alapvetően Ghymes-koncertre akartunk menni, az ötéves azonban úgy gondolta, nem neki való a felvidéki muzsikusok dzsesszbe hajló népzenéje, így kivül nézelődtünk egy kicsit a bazársoron és a mutatványosok körül, aztán irány haza.

Egy szónak is száz a vége: ez van nekünk Békésben, az éléskamra fíling, s ha már így alakult, használjuk is ki, hiába is kínlódnánk a Sziget vagy az Operafesztivál lenyúlásával, ez itten Kolbászország és kész.