2012. jan 15.

Ez lesz a holnapi újság harmadik oldán

írta: korbelygyorgy
Ez lesz a holnapi újság harmadik oldán

Egy újabb jegyzet, nem túl eredeti címmel és környezetbe helyezéssel, mellesleg a harmadik elem jóval részletesebben kidolgozható, ami meg is történik majd itt reményeim szerint a blogon, már csak a félig-meddig személyes érintettség okán is...

Gyorsjelentés Abszurdisztánból

Ha egy kormány abszurd dolgokat művel, mindez akarva-akaratlanul kihat az ellenzékre és annak holdudvarára is, legalábbis szombaton este ezt állapította meg az a közélet iránt még érdeklődő magyar állampolgár, aki vette a fáradtságot és ismerősök fotóinak lájkolgatása helyett híreket is fogyasztott.


Hozzánk legközelebb, Szegeden kormánypárti tüntetést tartott a MIÉP, melyen a békési származású Csurka István volt az egyik szónok.. Az esemény logikus is lenne, ha a pártot egykoron nem éppen a Fidesz szalámizza le. Úgy látszik, Csurka fóbiája az azonos politikai színtéren játszó Jobbik ellen erősebb.

A Jobbik sem maradt ki, ők ezúttal EU-zászlót égettek, ami ismerve felfogásukat nem lenne abszurd, ha a rendezvényen nem az a Varga Miklós énekel, aki az elmúlt évtizedeket végighaknizta a vén Európával, a gyönyörû nõvel.

Ugyanezekben az órákban derült ki, hogy váratlanul lemond minden párt- és országgyûlési tisztségérôl Schiffer András, az LMP alapítója, kitalálója, motorja. Magyarázat egyelőre nincs, mindenki találgat és elemez, legvalószínűbbnek az látszik, hogy a frakcióvezető következetesen kitart amellett, hogy az ökopárt ne lépjen szövetségre a jelenlegi baloldali ellenzékkel, míg mások praktikus okokból (lásd: napi politikai érdek) inkább ezt tennék. Bármi is legyen az ok, a döntés meggondolatlannak és következetlennek hat, hiszen innen nemigen van visszaút, s akkor egy alternatívával kevesebb.

Abszurdisztán elitje tehát úgy látszik, teljesen kész, de kitartás, mi emberek/polgárok/lakosság még észnél vagyunk. De vajon meddig még?
Szólj hozzá

jegyzet lmp schiffer andrás békés megyei hírlap