Ismét egy jegyzet a holnapi újságból, az Eurovíziós dalfesztiválon poénkodok egy kicsit, fontos figyelembe venni, hogy kötött karakterszám alatt, utolsó pillanatban, ez lett belőle (ja, és fontos: a ma az holnap lesz ma, tehát szombat estére vonatkozik ott a végén).


 

Azerbajdzsán az kelet-e?

Helsinki az nyugat-e? Momentán nyugat, de már komp jár át Leningrádba — a Csinibaba című örökbecsű film egyik legviccesebb részlete járt a fejemben, amikor a héten két estén is az Eurovíziós dalfesztivál azerbajdzsáni közvetítése előtt találtam magam. Baku az kelet-e? Momentán kelet, de kőolajvezeték megy a Földközi-tengerig — aktualizáltam a klasszikust, miközben Gundel Takács Gábor a helyi turizmusról és kultúráról áradozott, ezalatt pedig (ez már az MTI híre) a bakui utcákon diákok követelték a demokráciát.

A dalfesztivál monumentális helyszínén persze nyoma sincs társadalmi feszültségnek, a 21. század csúcstechnikája mellett a hetvenes-nyolcvanas évek zenei megoldásai köszönnek vissza a nemzetek által delegált előadóktól. S itt álljunk meg egy pillanatra: végre hazánkat nem egy megcsinált csapat, illetve előadó képviseli, hanem egy ténylegesen alulról, a klub- és fesztiválszcénából indult, elektronikus alapokon nyugvó, modern poprockzenét játszó banda, a Compact Disco. Általánosságban azonban a gagyi és az erőltetett humor uralja az európai nemzetek popolimpiáját.

Mindez azonban senkit nem érdekel, a verseny ugyanis szimpátia alapján dől el, mégpedig nemzeti szimpátia alapján. Tavaly Németországban megtapasztalhattuk, hogy bár a produkció akkor sem volt rosszabb a többinél, valahogy nem a várt mértékben érkeztek az sms-ek hazánk képviselőjére. Talán majd most másképp lesz, hiszen lényegében hazai pályán játszunk, az elmúlt években legalábbis komoly lépéseket tettünk a keleties, tekintélyelvű, mutyialapú társadalom irányába, és ki is nyilvánítottuk, hogy a hanyatló nyugat helyett erre tartanánk.

Ma este kiderül, kik szeretnek bennünket jobban.