A Kossuth Rádió mára talán egyetlen értelmes műsora, a Metró Klubtól a Szigetig vasárnap Vörös Istvánnal, a Progózis egykori frontemberével foglalkozott, aki egyébként évtizedek óta aktív zenész, csak nem sokat tudunk róla és tegyük hozzá, meg is vagyunk nélküle. (A fenti videón egyébként a Privát rocktörténet című dokusorozat vonatkozó része látható, zenei betétek nélkül).

Az interjút hallgatva, majd a videót megnézve viszont eszembe jutott egy nagyon jó barátom, akivel a mai napig viszonylag rendszeresen találkozunk, aki budapesti éveink alatt huzamosabb ideig nagy rajongója volt a Prognózisnak, s mit tesz egy jó barát, szintén elmegy Prognózisra, még ha nem is túl nagy rajongó, viszont tegyük hozzá, nagyon hangulatos bulikat tudtak csinálni olyan 82-83-ban.

Ráadásul az én barátom bejáratos volt az öltözőbe is, ami 19-20 éves korunkban komoly dolog volt, mi több, remek csajozási lehetőség. A bandában egyébként nem Vörös volt a legjobb fej, nem is Jankay, hanem Kormos Gábor, aki egyébként később presszórockerként folytatta pályafutását, ugyanis ő csinálta/csinálja a Cirmos koktél projektet (szomorú aktualitás, hogy a napokban halt meg Kőrös Buksi József gitáros, aki egyébként a Hobo Blues Band első gitárosa volt). Kormossal nagyon jókat lehetett beszélgetni, mindig piával kínált (akkoriban ez fontos jófejségnek számított), stílusa pedig távol volt minden akkori rocksztárétól - mosolygok is mindig, ha meglátok egy Cirmos Koktél kazettaborítót vagy bármi más fotót. Mellesleg Jankay Béla is meglehetősen messze esett a rockzene fájától, Zámbó Jimmy kísérője lett, amikor meghalt az énekes, elég sok csatornán lehetett látni nyilatkozni.

Ott volt még Klemm Ervin, aki földink, ugyanis a srác eleki volt és úgy került a zenekarba, hogy együtt zenélgettek Vörössel és Kormossal a bajai laktanyában, ez volt a Hadi-Rock és ebból lett a Progrnózis. Mellesleg történelmi pillanat volt, amikor az E-klubban lógtunk a zenekar öltözőjében és jött a főszervező, hogy nem lesz Color, mert a dobos (vagy a teljes zenekar?) disszidált.

Aztán engem vittek el katonának, nem tudom, a spanom meddig lógott még a zenekar környékén, de valószínűleg addigra már ő is kiszeretett belőlük, mire jöttek a populárisabb nóták, például a Tele van a város szerelemmel - mi még egy jóval ütősebb bandát hallgattunk, figyelj csak:

Hogy a Prognózisnak van-e helye a magyar rocktörténetben? Abban az értelemben nincs, hogy bármivel is hozzájárult volna a nagy egész fejlődéséhez, abban viszont igen, hogy valami kis epizódszerepet kapott azzal, hogy sokaknak szerzett kellemes órákat abban az időszakban, amikor a rock már nagyon fáradt volt, de a hazai underground még nem igazán mászott ki a föld alól.

És persze azért is jó, hogy emlékeztessen: ideje lenne felhívni régi öreg barátomat...