Itt az ideje a coming out-nak és mesélek egy kicsit a belügyes múltamról. Szerencsére nem arról van szó, amire gondolsz, soha nem jelentettem senkiről, tartótisztem sem volt, de kiképzőtisztesem, illetve tiszthelyettes, tiszt elöljáróm annál több. Mégis belügyes voltam, hiszen a határőrség sorozott része is ehhez a tárcához tartozott az ántivilágban.

Szinte napra pontosan harminc éve, 1984. február 28-án egy megszeppent fiatalember ácsorgott az orosházi kultúrház előtt, kezében egy szatyor, már nem emlékszem, mi volt benne, nagy valószínűséggel gondos kezek által összeállított hazai ízek, no meg mindenféle tisztálkodószer nekem és majdani harci eszközeimnek. És persze nálam volt egy kisalakú, semmivel össze nem téveszthető levél, amit úgy hívtak, hogy behívóparancs.

Egy buszra tereltek fel bennünket jónéhány velem egykorú sráccal ami Kiskunhalasra vitt bennünket, akkoriban ott volt a magyar-jugoszláv határszakasz központi bázisa, ide tartoztak a határátkelőhelyek (korabeli kifejezéssel fep-ek, azaz forgalomellenőrző pontok) és őrsök, az előbbiek a közúti/vasúti, utóbbiak a zöldhatár rendjét ellenőrizték. Ott tudtam meg, hogy "feptégés" leszek, amit először én sem értettem, de kiderült, hogy forgalomellenőrzőpont-távgépírászról van szó és a feladatom az lesz, hogy telexgépen kell bepötyögnöm különböző adatokat. A kiképzés helye Adyliget, ami tudtommal még most is egy belügyes bázis és oktatási célra használják. 

Három nap múlva szállítottak ide és itt szidtam diák önmagamat, amiért elblicceltem a postaforgalmin a telexórákat, ugyanis mindössze három hónapom volt arra, amire az iskolában kettő év lett volna: meg kellett tanulni tíz ujjal gépelni.

 A jó öreg Zbrojovka

Nem tudni, az ott alkalmazott pedagógiai módszereknek vagy a motivációnak (ha haladsz, hazamész, ha nem, gyakorolsz) köszönhető, de ez sikerült is. Alapvetően egy kiképzés nagy szívás, azonban e területen nem lehet okom panaszra, hiszen mindössze egy fél harcászatunk volt, azért csak ennyi, mert annyira bénák voltunk, hogy lefújták az egészet.

A sorállományú és a hivatásos kiképzők nagy része is korrekt volt, csak egy nagyon bunkó püspökladányi vasutasra, egy Maci nevű szolgálatvezetőre emlékszem, ő pontosan az a típus volt, aki civilben egy nagy senki, ám mivel hatalmat kapott, ki is élvezte azt. A helyi legendárium szerint az ezredparancsnok úgy választotta ki, hogy arra kérte beosztottjait: keressék meg a legbunkóbb újoncot és küldjék fel, így lett Maciból élet és halál ura. A többi kiképző a bibliai elvek szerint bánt velünk, azaz megadta a császárnak, ami a császáré, de Istennek is megadta, ami Istené, azaz emberségesen bántak velünk.

(folyt. köv.)