Ha valamiről nem igazán akartam posztolni, az a menekültkérdés és a körülötte kialakult őrület, mert egy olyan problémáról van szó, amire nem létezik jó megoldás.  Ám a dolgok odáig fajultak, hogy Európa egyik legszimpatikusabb demokráciájában lassan szégyellnem kell magam, mert a "kommunikációs zseniknek" csak annyira futja, hogy magyarul üzenjenek azoknak, akik jó, ha angolul értenek, ezzel is nyilvánvalóvá téve, hogy bizony a hatalom végképp a sötét oldalon játszik, mint ahogy a ravasz Cipolla, az emberek lelke mélyén szunnyadó aljasságot támasztják fel éppen.

Forrás: Külföldi vagyok, elveszem a munkájukat Facebook-csoport

Abból pedig nincs is hiány, de senki ne higgye, hogy ez valami magyar sajátosság, bizony ez emberi dolog, csak éppen jobb helyeken nem élnek vissza vele, sőt ügyelnek, hogy maradjon is az ott, ahová való, a tudatalattiban.

Mondom, a menekültügy nagyon komoly probléma, egykori kényszersorozott határőrként tisztában vagyok vele, hogy jó megoldás nincs (harminc év távlatából is jól emlékszem arra az iraki, az Irak-Irán háború elől menekülő katonaszökevény századosra, akit a kommer rezsim simán visszaküldött az akkor még friss diktátor Szaddám Huszein rendszerének - döbbenetes élmény volt 21 évesen, hogy itt van egy ember, akit felteszünk az athéni gépre, ahol átszáll a bagdadi gépre, otthon pedig...). Számomra legokosabban Tóta W. Árpád fogalmazta meg az aktuális menekültprobléma lényegét: 

Nem fog ezen a kontinensen elférni százmillió bevándorló. Ezt senki sem vitatja, és nem Orbán az első, aki Európa határainak lezárását szorgalmazza. Igen, azért nem engedünk be a halálból menekülő családokat, mert rettegünk, hogy esne az életszínvonalunk néhány százalékot. Nem vagyunk szentek: nem mondunk le a desszertről azért, hogy mások ne haljanak éhen. Nem tesszük ezt meg egymás között sem. Ez szomorú és szívet tépő helyzet, amire nem a gyűlölet a helyes reakció, hanem a bűntudat.

Néha kegyetlennek kell lenni, de élvezni nem muszáj.

Ennek fényében én is inkább azokkal az érvekkel foglalkoznék, melyet a habonyi kommunikáció nyomán egy csomó tanult és nem tanult ismerősöm nap mint nap szajkóz a Facebookon, a széles tömegek megfélemlítése céljából. Természetesen nem észt osztva, mert ehhez a témához nekem nincs elég, sokkal inkább a tapasztalataim alapján. 

Most hagyjuk az ilyen erőszakolós, ebolaterjesztős baromságokat, ezek színvonala a 23 millió romános szocialista riogatás színvonalával egyenlő. Ellenben az ellenkező kultúrás érvrendszer akár igaz is lehet, de erre nem a világméretű uszítás lehet a válasz, hanem a németek által alkalmazott integráció.

Forrás: Külföldi vagyok, elveszem a munkájukat Facebook-csoport

Jómagam is részt vettem egy ilyen integrációs kurzuson, vizsgát is tettem: mindenek előtt egy B1-es német nyelvtanfolyamról van szó, melynek végén a fogadó ország, esetünkben Németország történelme, kultúrája, életmódja kerül terítékre, majd egy külön orientációs vizsgával zárul a kurzus a nyelvvizsgák mellett. Ennek birtokában egyébként kérelmezhető az állampolgárság is, s aki ilyen vizsgadokumentummal rendelkezik, simán meg is kapja azt.

Ezen a kurzuson egy csodajó csoport tagja lehettem: lényegében az öt kontinens képviseltette magát: Európa és Ázsia mellett voltak csoporttársaim Észak-Afrikából, Dél-Amerikából és Ausztráliából is (ez utóbbi máig jó barátom és majdnem szomszédom, Patrick úgy került ide, hogy Sydnie-ben megismerkedett egy német lánnyal, akit elvett feleségül). De ugyanúgy barátomnak mondhatom a román Rault, a moldáviai orosz Igort, a török Mehmetet, a thai Ratthyaphont, a krími orosz Natasát, az albán Leonardot és igen, voltak muszlimok is: a szíriai kurd Mohamed, illetve négy asszony és lány, többek közt Szíriából, Libanonból, Tunéziából, Líbiából. Mi több, az egyik hölgy, egy szír angoltanárnő mellettem ült és sok témában tanulótársak voltunk. (Egyébként ha valaki azt mondja, hogy minden muszlim terrorista, nagyjából olyasmit állít, hogy minden keresztény KDNP-s).

Soha, egy pillanatra nem merült fel, hogy különbözőségeink elválasztanak bennünket, még a Charlie Hebdo-tragédia idején sem, holott a foglalkozáson szóba is került az eset, mi több, a sajtószabadság is, ahol ugye mint szökött médiást, engem faggatott a tanárnő, hogy vélekedek minderről és természetesen a Je Suiss Charlie álláspontot képviseltem függetlenül attól, hogy soha nem jutna eszembe mások hitén gúnyolódni, igaz, az én hitemen gúnyolódókat sem kaszabolnám le.

Mindenképpen gazdagabb lettem azzal, hogy megismertem ezeket az embereket, mint ahogy azokkal a fiatal srácokkal és lányokkal, akiket Erika révén ismertem meg a munkahelyén (kislányunk iskolai baráti köre is elsősorban román, olasz, spanyol és török gyerekekből áll a németek mellett). Nyilvánvalóan a befogadó társadalom is gazdagabb lett velük, hiszen olyan munkákat végeznek el, amiket a helyiek nem vállalnak el, továbbá adót fizetnek és hozzájárulnak a nyugdíjkasszához is, mely a magyarhoz hasonlóan működik, azaz az aktuális befizetésekből gazdálkodi. Pont általu(nk) van esély arra, hogy lesz nyugdíj 20, 30, 50 év múlva is, ami odahaza nem olyan biztos - és nem kizárólag az idegenellenesség miatt.

Úgyhogy remélem a kétfarkúkutyásoknak jut ide is egy plakátjuk valami ilyesmi szöveggel: Entschuldigung über unseren Ministerpräsident.