Ahhoz
képest, hogy egy hete még vacogva sétáltattam a kutyát reggelente, ránk
tört a tavasz. Én ezt azzal ünnepeltem, hogy elővettem, letakarítgattam
a bringámat - és nem csak azért, mert a kocsi rossz volt néhány napig.
Meg is történt az első bemelegítő tekerés, nem sok, 11,5 kilométer a
Gyopárosfürdő, elkerülőút harmadik szakasz, körforgalom, Szent István
utca szakaszon. Mint a telefonommal készült mellékelt ábra is mutatja,
azért az erdőben a terep továbbra is nehezített, inkább éreztem magam
bmx-akadályverseny résztvevőjének, mint szolid, negyvenes, pocakos
hobbibringásnak - mondjuk nem volt túl veszélyes, mindössze néhány száz
méter volt sáros és havas, és mindössze kétszer takartam el majdnem:
egyszer, amikor fényképet ...
Nem számítok e kormány
feltétlen hívének, a politikai kultúrának viszont igen. Éppen ezért nem
találok szavakat arra a sok akcióidiótára, akik rendezvényről
rendezvényre füttyhaknizzák
végig a baloldali és liberális politikusok
beszédeit. Ha nem tetszik egy rendezvény, vagy egy szónok, kihagyom,
mint ahogy teszem azt elég sűrűn (ha csak nem kell
tudósítanom), vagy értelmesen meghallgatom az illetőt (hány, de hány
sajtótájékoztatón, konferencián, önkormányzati ülésen lenne kedvem egy
jó bekiabálásra, vagy csak vitára, de nem szólok be, ez kábé olyan,
mint amikor a szomjas ember nem az első pocsolyából iszik, hanem
odamegy a vízcsaphoz vagy betér egy kocsmába, üzletbe stb.).
Még csak az hiányozna, hogy baloldali bácsikák és ...
Március tizenötödike egyben
a sajtószabadság napja is, lehetne is most moralizálni ezen a dolgon,
talán Frei Tamás műsora sem véletlenül ment le ma este a
bulvárjelenségről. Mondjuk fel is idegesítettem magam rajta, mert úgy
beszélt róla, mintha én a gaz dohányosokat kezdeném el szapulni,
miközben magam is cigarettázom. Megpróbált kívülállóként "elemezni",
persze bulvárfogásokkal operálva, kétszer is szóba hozva a konkurens
csatornán menő Győzikét, mintha nem a TV2 indította volna el a
valóságshow-őrületet, csak éppen elvérzett, így mostmár egyfajta
minőségmázt kennek magukra.
Naszóval, sajtószabadság: az nagy valószínűleg nem időzítés, hogy ezen
a héten jött meg a felszámoló határozata, miszerint nekünk már nemigen
jut ...
Március
13-án reggel 6 óra 30 perckor jelentős rendőri erővel ellenőrzés alá
vonták a békéscsabai Eldorádó discót, ahol kb. 400 fiatal tartózkodott.
Közülük 31 főnél a helyszínen tartózkodó orvos megállapította a
kábítószerfogyasztás tényét, őket előállították és velük szemben
büntetőeljárást kezdeményeztek.
A helyiség kiürítése után eldobálva és elrejtve nagy mennyiségű kábítószert találtak.
Gratulálok, nagy
bravúr harmincegy tizenévest bűnözővé átnevezni, én inkább a dílerekre
lennék kíváncsi, meg például arra, aki több éve feltörte a kocsimat,
akiket persze nehezebb elfogni, mint egy diszkót lezárni...
A gazdák meg a jelek szerint
radikalizálódtak ,
szerintem hatalmas taktikai hibát követtek el:
eltúlozták a követeléseket, eltúlozták a tárgyalási taktikát (várható
volt, hogy Gyurcsány nem megy el), most pedig azt kockáztatják, hogy a
kommandósok szétverik őket a francba. Ez utóbbi esetben persze minden
jóérzésű ember felháborodik, mert micsoda dolog a fasizmus, de amire ők
apellálnak, a közvélemény szimpátiája, az fog elszállni rövidesen,
főleg, ha püspöknek, színésznek, közírónak álcázott politikai bohócok
is bekapcsolódnak.
Idegek harca volt ez, szerintem most nem az évezredes nyakas magyar
paraszti makacsságnak kell érvényesülnie, hanem egy ütős európai
érdekvédelmi szervezet alapjait kellett volna lerakni. Ennek az ...
Sajnos
az illusztráció nem a legjobb, de talán kivehető a kávéházi fíling.
Szóval túl vagyok a bulváresten, én nem szívesen jellemezném, mert nem
a legkedvencebb műfajom ez, de mások azt mondták, jó volt. Egyébként
jobban élveztem, mint gondoltam, mert újszerű volt a feladat: nem
ismert, vagy legalábbis csak egy szűk körben ismert emberekről volt
szó, egy beszélgetésen belül ötféle világ, egyszerre volt jelen a
gazdaság, a szociálpolitika, a sport stb. Egyébként Andrásik Eszter
hivatásos nevelőszülő, Kókainé Bokor Ibolya cégvezető, Kiss Rozália
rendőr főtörzszászlós, Süle Márta egyetemista és Tóth Erika
erőemelőbajnok, edző voltak a beszélgetőpartnereim, akik tényleg jól
együttműködtek, szóval ez egy jó kirándulás ...
Úgy illendő, hogy a szerda
se maradjon ki. De fogalmam sincs, mi zajlik a külvilágban, csupán
néhány alapadat, például lehet, hogy rövidesen lesz megegyezés
agrárügyben. Mikroszinten zajlik az élet: a báli újság nyomdában, végre
minden holnapi vendég hölgy adatait megkaptam a felkészüléshez
(tényleg, te milyen általános kérdéseket tennél fel nőnap apropóján öt,
különböző korú, társadalmi státuszú, beállítottságú hölgynek?), a kutya
megtrimmelve, megelőlegezve a tavasz. Felvettem
viszont a kapcsolatot Belovai Pista bácsival, régi barátommal
annak kapcsán, hogy perújrafelvételt indított, remélhetőleg a hétvégén
interjú lesz belőle. Mint ahogy az ünnepek alatt remélem lesz időm
megírni a Nyírő Andrással felvett ...
A jelek szerint 2005 a listák éve lesz, Magyarország pedig a listák
országa. Ez az ügynöklista-dolog még tetszett is, ugyanis a mai napig,
minden ellentmondásával együtt azt mondom, hogy az ilyen-olyan listák
megjelenése igenis tökös civil dolog, mert meggyorsít egy folyamatot.
Sajnos, akárcsak egy forradalom, áldozatokkal jár - ez esetben persze
áldozatnak csak azt tudom tekinteni, aki igaztalanul, valamiféle
dezinformáció miatt szerepel a felsorolásokban.
A meleglista azonban túlmegy a határon, még hogyha Terry Black/Rácz
Károly akciója alapvetően azt a célt szolgálja, hogy mondjon le
kisebbségi bizottsági alelnöki posztjáról a rendkívül otromba,
szalonképtelen kijelentést magának megengedő Semjén Zsolt. Remélem,
lemond, mert én biztosan ...
Vicces dolgokat mond a bácsi. De hát ezért szeretjük a demokráciát,
mert ő most is elmondhatja a véleményét, holott az ő idejében aki ezt
merészelte tenni, annak annyi lett...
Csak a kötelező napi
bejegyzés miatt: finisben a báli újság, már tördeli Zs. P. kolléga,
sikeres nők kitöltött - általam szerkesztett - kérdőíveit olvasom a
csütörtöki beszélgetésre, ennek alapján próbálok valamiféle
forgatókönyvet kidolgozni, hogy a rendezvény (show? :-)) ne legyen
unalmas, de ne is legyen bulvárbohóckodás. A napi munkám elég sok,
ráadásul tanulóm is van, amit persze nem bánok, mert értelmes, fogékony
fiatal kollegináról van szó, aki a pécsi egyetemen végzett médiaszakon
Horvát János tanszékén és a békéscsabai stúdióban dolgozik majd.
A kormányzati porhintés
egyik nagyon jó bizonyítéka ez a
politika-szakma szembeállítás gazdatündemonstráció-ügyben, holott a
kulcsszó egyszerűen csak:
érdekvédelem. Ez pedig ha akarom szakma, ha akarom politika, ezt a
társadalmi szolidaritást és a baloldali értékeket hirdető kormányzatnak
tudnia kell. Tehát
felesleges a szavakkal játszani. (És persze a tűzzel is, tudta-e Bayer
Zsolt és Kutyu bácsi, azaz Raksányi Gellért színművész, hogy mennyit
ártottak a gazdáknak, amikor meglátogatták őket...?)