Alföldi blog

Korbely György blogja

2005. már 23.

Tilos

írta: korbelygyorgy
Tilos

Ijfú jobbosok, lehet kagylózni és jelentgetni.  A rádiót egyébként a Tilos honlapjáró l is lehet hallgatni, Winamppal. Mindjárt én is ezt teszem, Colombo mesternek nagyon jó zenei aláfestése lesz...

Újból szól a Tilos
Mától változatlan műsorokkal újból jelentkezik a Tilos, ami még a 2003 decemberi keresztényellenes megjegyzések miatt hiszonöt napig hallgatott.
Tovább Szólj hozzá

2005. már 23.

Kristály-tó

írta: korbelygyorgy
Kristály-tó

Délután kivittem végre a kutyát egy kis kirándulásra, ráfér szegényre, mert hónapok óta nem tombolta ki magát igazán, ami bőven meg is látszik a viselkedésén, felbuzdulva az állatvédő projekten folyamatosan a "menhely!" kifejezéssel fegyelmezzük. Még nem teljesen száraz a Kristály-tó környéke, de a célnak megfelel, nem lettünk sárosak. Kíváncsi vagyok egyébként az itt létesített pihenőpark jövőjére, mert közvetlen közelében halad majd el az elkerülő út nyomvonala, sőt egy felüljáró épül nemsokára mellette, nem tudni, mennyire szolgálja majd a pihenést. De legyünk optimisták, talán megmarad ez a hely egy viszonylag kulturált, nyugodt kutyázóhelynek. Az illusztráció Sony Ericssonnal készült, csak ez volt nálam, nem mondom, ...
Tovább Szólj hozzá

2005. már 23.

Állatvédők.uw.hu

írta: korbelygyorgy
Állatvédők.uw.hu

Megvolt a mai jócselekedetem is: egy állatvédő barátom unszolására megcsináltam a helyi állatvédő egyesület honlapját . Pontosabban együtt összerántottuk, bár Tomi nem sorolható a túlzottan lelkes informatikarajongók közé. Ő elsősorban a tartalmat szállította, én pedig szerény - de tényleg, éppen ezért nem is fair kiröhögni az eredményt - webes tudásomat kombináltam össze a FrontPage dinamikus sablonjaival, így született meg a kezdemény, ami még nagyon sok javításra, átalakításra és persze tartalombővítésre szorul, de ugyebár sose lehet tudni, hátha a Google és más csatornákon keresztül sikerül kibővíteni a támogatók körét, és persze a gazdik számát növelni. Egyébként azért is mentegetőzni kényszerülök, mert tegnap ...
Tovább Szólj hozzá

2005. már 22.

Tudásalapú (helyi) társadalom

írta: korbelygyorgy
Tudásalapú (helyi) társadalom

Többnyire az a bosszantó, ha egy hivatal, önkormányzat stb. nincs felszerelve a megfelelő kommunikációs technikákkal, minden vackot faxon meg telefonon akarnak elintézni. Nos, én most azért szívtam egész délelőtt, mert azt hittem, hogy akinek be van kötve a háló, az tud is vele bánni, legalább minimálisan.
X községbe (pedig megérdemelnék, hogy leírjam melyikről van szó, idelinkelve, a polgármestert név szerint megemlítve) kocsikáztam tegnap oda-vissza kilencven kilométert, pr-interjúírás a feladatom az egyik hetilap részére, nem a kedvenc ténykedésem, de nem szoktam aláírni (nem is szabad, ugyebár), szóval belefér a szakmunkáskodásba. Sok ilyet csináltam, semmi gond, felcsippantom az infókat, elköszönök, fotózgatok a faluban, ...
Tovább Szólj hozzá

2005. már 20.

No para

írta: korbelygyorgy
No para

Jelvényt viselnek a hálapénzt elutasító egészségügyisek?
"No para", azaz a paraszolvenciát elutasító jelvényt hordhatnának azok az orvosok és nővérek, akik nem fogadnak el pénzt a betegektől - javasolják egy internetes ötletbörzén. Egy másik honlapon viszont arra panaszkodnak a szakemberek, hogy a hálapénz nem követi az inflációt.

Az elképzelés akár zseniálisnak is nevezhető, különösen annak fényében, hogy az elmúlt évtizedekben gyakorlatilag semmi sem történt hálapénzügyben, legfeljebb összeült néhány bizottság, amelyeket gyorsan szét is zavartak, mihelyt eszükbe jutott volna valami értelmes. Nem tudom, elterjed-e a jelvény, szerintem nem, de ha igen, tényleg színvallásra késztetné az érintetteket. Egyik kollégám ...
Tovább Szólj hozzá

2005. már 20.

ÜT Ungár nélkül

írta: korbelygyorgy
ÜT Ungár nélkül

Ungár Klára nem került be az SZDSZ - MLP (aki még nem tudná: Magyar Liberális Párt) ügyvivő testületébe. Most legyen okos a sok politikai elemző... Merthogy a róka fogta csukával van dolgunk: vajon azért, mert nyíltan felvállalta másságát, vagy annak ellenére? Mondjuk jobb helyeken az ilyen helyzetekben veszik elő a pozitív diszkriminációt, amin lehet vitatkozni ugyan, de sok dolgot megoldottak már általa. Különben is: Ungár Klára egy jó (gazdaság)politikus.
(Gyanús nekem az MTI-jelentésben az a Sándor Klára, de gondolom, nem elírásról van szó. Ha mégis, akkor a post érvénytelen...)
Tovább Szólj hozzá

2005. már 19.

Fest

írta: korbelygyorgy
Fest

Csak most, csak Önöknek, még a premier előtt. Ma lett kész a Wan2 és a Hegyalja Fesztivál első sajtóanyaga, ideragasztom egy az egyben, még mielőtt kiküldöm a szerkesztőségeknek. Ez csak holnap lesz, most még ugyanis adatbázist aktualizálok, a tavaly óta történt változásokat próbálom nyomon követni. Van ebben a publikálásban némi marketingcélzat is: ha kolléga téved erre és nem kap véletlenül a hivatalos közleményből, az anyag innen szabadon felhasználható :-)

***

Március 30-áig várják a zenekarok jelentkezését
Kelet-Magyarországi fesztiválok világsztárokkal


Az idén ismét megrendezi sikeres kelet-magyarországi fesztiváljait a Delta-Fest: Mezőtúron tizenharmadik, Tokaj-Rakamazon pedig hatodik alkalommal gyűlnek össze ...
Tovább Szólj hozzá

2005. már 18.

Vadászat

írta: korbelygyorgy
Vadászat

Döbbenetes ez a békéscsabai gyilkosság , amire akkor is felkapja a fejét az ember, ha tőle távol történik. Azonban ez a vadászbolt nagyon is közeli hely: aktívabb délkeletes koromban ott, a közvetlen szomszédságban volt a szerkesztőség, ahol minden szerdán délelőtt értekezletünk volt. Szóval nem kell ahhoz a "bűnös városba" menni, hogy a bűn lehellete megérintsen. Egyébként a sztori maga a horror, nem csak a sok vér miatt, hanem azért, mert a tettes/ek fényes nappal simán elballagtak a forgalmas városrészben, ahol még igazán menekülési útvonal sem nagyon van, merthogy mindig is bosszantóan nehéz volt parkolót találni.
Tovább Szólj hozzá

2005. már 18.

írta: korbelygyorgy

Hétvégén már nem nyit ki az Eldorad o
Kertész János, a békéscsabai Eldorado diszkó üzemeltetője néhány órával ezelőtt kapta készhez a szórakozóhely bezárásáról szóló határozatot. Dr. Kurucz Ferenc Békéscsaba város jegyzőjének azonnali hatállyal életbe lépő határozata értelmében az Eldorado az eljárás lezárultáig, de legkésőbb 2006. március 17-ig nem nyithat ki újra.

Rendőrváros, rendőrváros! - ezt a poént (?), - ami ugyebár utalás a "rendőrállam, rendőrállam" skandálásra, mely többnyire különböző tömegrendezvényeken csendül fel, ha az egyenruhások bevetik magukat - ma hallottam, utalva rá, hogy a város jegyzője évekig a megye főkapitánya volt és a jelek szerint öltönye alatt még mindig tábornoki ...
Tovább Szólj hozzá

2005. már 17.

írta: korbelygyorgy

Fantasztikus koncertet adott a Ghymes ma este Békéscsabán, s ez nem csak az elfogultság, a fiúk - és az új szaxislány - nagyon kitettek magukért. Sajnos csak erre a béna képre futotta, amit beálláskor sikerült csinálnom róluk, mert koncert közben tilos volt fényképezni. Interjú azonban készült Szarka Gyulával, holnap meg is szerkesztem a hanganyagot, s remélem, a hétvégén lesz időm/kedvem meg is írni. Az új tagokkal játszottak, a cimbalom hangját szintivel pótolják - nem mindig szerencsésen -, viszont a már említett szaxofonos hölgy, Varga Bori valami fenomenális, nagyon tud. Tartok tőle, hogy előbb-utóbb valami Kozsó-féle producer megkörnyékezi és megpróbálja rávenni, hogy csináljon egy ilyen szólólemezszerűt, mondjuk tüctüc alapra ...
Tovább Szólj hozzá

süti beállítások módosítása