Emlékszik még valaki arra a nem túl vidám, valamiért mégis romantikus korszakra, amikor egy lemezre rengeteget vártunk, majd lényegében agyonhallgattuk, de annyira, hogy évtizedek múltán is az agyunkban lüktet minden részlet. Manapság fordítva fogyasztjuk a zenét (és általában a kulturális javakat), ami jó, mert minden elérhető a megjelenés napján, ám a bőség zavara (túlkínálat) megnehezíti a választást.

Ennek fényében nagyon jó lemeznek kell lennie annak, ami tényleg megragad annyira, hogy többször, sőt annál sűrűbben meghallgassuk. Nekem most ilyen tavasz óta Bródy János Ráadás című lemeze.

Lehet most csodálkozni, őszintén szólva én sem hittem volna, hiszen - ahogy a popszakma ismeri - Tini bármilyen produktumáról ...