Alföldi blog

Korbely György blogja


2009. aug 07.

Helyi érték, egy a 74-ből

írta: korbelygyorgy
Helyi érték, egy a 74-ből

Egyszer volt Budán kutyavásár, azaz egyszer volt a Kisvárosi blog - vagy ahogy korábban hívták, webnapló, csak éppen mára a blog jelentése egy kicsit más... - kategóriagyőztes, 2006-ban a közéleti blogok kategóriájában, illetve az első évben, 2005-ben az akkor még létező hírblog kategóriában a harmadik.

Most a Helyi érték 74-es előszűrőjében szerepel - köszönet annak, aki jelölt és annak, aki átengedte, bár gyanúm szerint az összes nevezett blog itt van, kevesen foglalkoznak lokális ügyekkel, s tegyük hozzá, én sem nagyon, hanem inkább magammal, az enyéimmel és persze a kényszerképzeteimmel kulturális, közéleti, néha saját szakmámbeli témákban. Persze annak örülök, ha közben megismeritek ezt a jópofa viharsarki ...

Tovább Szólj hozzá

goldenblog helyi érték

2008. aug 28.

Helyi helyi érték

írta: korbelygyorgy
Helyi helyi érték

Dobroczki Ádámnak megtetszett a Goldenblog és megtetszett a Google Docs űrlapos funkciója (király dolog, bizony, mondtam én) és a kettőből csinált egy helyi Goldenblogot. Jópofa ötlet, csak félek, hogy belterjessé válik, mint ahogy elég belterjes már ez a helyi blogoszféra is, mind a keresztolvasottság, mind a témaválasztás miatt, kíváncsi vagyok, ha konszolídálódik a helyzet a városházán és rend lesz, miről fognak majd posztolni és kommentelni egymás blogjain a kollégák és kolleginák - tisztelet a kivételnek, persze.

De mivel játszani szeretünk és játszani kell, játsszunk !

Tovább Szólj hozzá

helyi érték dobroczki orosházi blogok

2008. aug 22.

Helyi érték

írta: korbelygyorgy
Helyi érték

Tegnap felkerült a netre a Golden Blog Helyi.érték végeredménye, amiben három orosházi blog is futott, sajnos egyik sem került a Top 10-be: benne voltak a Földiek , Dobroczki mester Ugyan már kérem című blogja, illetve a hozzám legközelebb álló Belgáim, gondolkodjunk , melynek szerzője életem párja. Ezért is nem írtam az eredményhirdetésig egy sort sem ide a blogba (bár a Beol.hu természetesen hírt adott róla) , nehogy szó érje a ház elejét.

A győztes egyébként az a Basahalom lett, amely tavaly harmadik helyen végzett a Helyi.érték egy más verziójában. Megérdemelt győzelem, régóta nagy élvezettel olvasgatom a debreceni közélet ügyeit ezen a blogon. Nem túl szép dolog, de a többi helyezett neve nem sokat mond, de ez jó is, mert ...

Tovább Szólj hozzá

goldenblog helyi érték belgáim dobroczki földiek

süti beállítások módosítása