Hadviselésünk lényege: körbekerítjük a várost, az agglomeráció felől közelítünk, s szinte naponta megrohamozzuk. Azaz: lakóhelyet váltunk, ezúttal tartósabb időszakra, de ugyanott dolgozunk és ugyanazt, mint eddig.

Tavaly év közepén vált nyilvánvalóvá, hogy nem működik a hármas ingázás rendszere, azaz Orosháza és Békéscsaba között mozogni két munkahelyre és egy óvodába, mindezt két autóval. Ezért megszületett a döntés: irány Békéscsaba.

Csakhogy ugye, válság van, válságban pang az ingatlanpiac, mi pedig úgy rendezkedtünk be, hogy a kiszemelt házat - elővásárlási joggal - bérelni kezdtük, majd amikor elkel az orosházi, Nefelejcs utcai ingatlanunk, megvásároljuk ezt.

A vevők még érdeklődés szintjén sem jöttek, s ...

... persze nem patakyattilás morcos hangvételben, szó sincs arról hogy a város nem fogadott magába, nagyon is ezt tette huszonegynéhány évvel ezelőtt. Sőt, ez nem is egy blues, mint az Edda első lemezéről ismert Elhagyom a várost, sokkal inkább rock and roll, de lehet sanzon is, vagy egy kellemes reggae... Tehát: szeptember második felében Békéscsabára költözünk, egész pontosan Mezőmegyerre , ami alig egy kőhajításnyira található a várostól. 

Egyszerűen gyakorlati oka van a továbblépésnek: három és fél éve naponta nyolcvan percet vesz el az életemből az hogy eljutok A pontból (Orosháza) B pontba (Békéscsaba), majd vissza. Napi nyolcvan perc alatt nagyon sok mindent lehet csinálni (két blogposztot, egy cikket, tíz twittet megírni, ...