Alföldi blog

Korbely György blogja


2012. okt 25.

A kupavédés elmaradt

írta: korbelygyorgy
A kupavédés elmaradt

Nem volt szerencsénk, bénák voltunk, az ellenfél jobb volt - minden verzió igaz, úgyhogy csak a negyedik helyre futotta triónknak a ma esti orosházi rockvetélkedőn. Természetesen a kupavédési szándék nem volt véresen komoly,  mint ahogy zenét sem azért hallgatunk, és nem azért olvasunk hozzá, hogy évente egyszer rocktudornak láttassuk magunkat, hanem mert van erre egy belső késztetésünk.

Köszönet a szervezőknek és gratula a győzteseknek, most pedig utánanézek, hogy tényleg volt-e női tagj1965-ben a Gemininek, mert ezen a kérdésen csúnyán elhasaltam ma este (volt, de én sosem láttam).

Tovább Szólj hozzá

orosháza rockvetélkedő

2012. okt 25.

Megvédjük a kupát

írta: korbelygyorgy
Megvédjük a kupát

Még néhány perc, és irány Orosháza, ahol ismét rockvetélkedő lesz, melyet tavaly a Verasztó Józsival és Verasztó Petrával alkotott csapatunk nyert meg. Az idén nagyon nehezen jött össze a részvételem, merthogy ügyeletes vagyok éppen most is, de hála a szabadságról távmunkában beugró Kenyeres kollégának ott tudok lenni.

A tavalyi dream teamből az idén hiányzik Józsi lánya, Petra, viszont hozzánk igazolt Raffai Jancsi, aki azon túl, hogy főiskolai csoporttársam volt, felbukkan minden olyan helyszínen, ahol a nyolcvanas évek underground zenéje szól, úgyhogy reményeink szerint lefedjük azt a néhány évtizedet, amiről kérdéseket állíthatott össze a tisztelt zsűri.

Majd jelentkezem a T witteren .

Tovább Szólj hozzá

orosháza rockvetélkedő

2011. okt 28.

Öreg rockerek esete a Vad Fruttikkal

írta: korbelygyorgy
Öreg rockerek esete a Vad Fruttikkal

Alkalom szüli a tolvajt, esetünkben a rockzenei vetélkedőn való részvételt, csapatalapítást és hát egy - khm - első helyezést.

Az úgy volt, hogy esténként Balla Lajossal csetelgettünk más ügy kapcsán, amikor szóba került a csütörtök esti vetélkedő, amely egyébként immár a harmadik volt, de eddig lemaradtam róla különböző okok miatt. Most az időm engedte ugyan, de nem volt csapatom, viszont Lajos, alias DJ Lala továbbította szabad kapacitásomat Törköly Józsinak, a főszervezőnek, aki összehozott a lehető legideálisabb csapattagokkal, Verasztó Józsi barátommal és lányával, Petrával.

Természetesen semmiféle ambíciók nem vezéreltek az indulással, azonban azzal tisztában voltam, hogy ideális az összeállítás, hiszen ...

Tovább Szólj hozzá

orosháza rockvetélkedő

2011. okt 24.

Rocktörire gyúrva

írta: korbelygyorgy
Rocktörire gyúrva

Harmadszor rendezik meg Orosházán a vetélkedőt, eddig egyszer sem sikerült eljutnom, most azonban úgy alakult, hogy időm is engedi, illetve Törköly Józsi volt olyan kedves és beszervezett egy csapatba, melyben egy ötvenes úr és huszonéves lánya lesz (Verasztó Józsi barátom és a lánya), nagyon bízom benne, hogy a Doorstól a Pendulumig lefedjük a zeneirodalmat és odacsapunk, ahova köll :)

Erika szerint úgyis két lábon járó rocklexikon vagyok, most kiderül, hogy csak nagy pofám van, vagy tényleg sikerült felszednem valamit az elmúlt három és fél évtizedben, vagy csak átfolynak az agyamon a kottafejek...

 

Tovább Szólj hozzá

rockvetélkedő

süti beállítások módosítása