Most tulajdonképpen bringáznom kellene, de Bonnie miatt ez lehetetlen: igaz, hogy Erika és Erik is itthon alszanak, de ez őt nem hatja meg és elkezdene vinnyogni, ami persze nem tenne jót a PR-unknak a házban, mégiscsak új fiúk vagyunk és leszünk is itt egy darabig. De az előző mondatbó az legalább kiderül, hogy van már tárolókulcsunk és kedvenc kétkerekűm is itt van már. Csak éppen technikai okok miatt nem gyakorolhatom kedvenc és egyetlen sportoma, mit hetek óta hanyagolok különböző okok - elsősorban kiskutya, költözés és Tokaj-felkészülés - miatt. A "hátráltató" tényezők közül már csak a kutya van, de erre is kigondoltam egy megoldást: Bonnie-ka (vagy latinosan: Bonita :-)) részére veszek egy kosarat, amit a kormányra akasztok, így neki is ingergazdag a buli, ráadásul én is nyugodt vagyok, hogy nem kavar itthon semmi bajt. Egy három hónapos törpe schnauzer nagyobb átok, mint gondoltam, nem emléxem, hogy az airdale terrierrel ennyi bajom lett volna. Persze az idő mindent megszépít. Sebaj, majd délután tekerek egyet, mondjuk egy könnyebb túrát teszek, Nagyszénás oda-vissza, ez nincs harminc kilométer. Addig esetleg felpattanok a szobabringára, de az szerintem bőven elég lesz télire.

Helyette inkább nekiugrok az orosházi almanachba ígért tárcámnak, arra gondoltam, hogy Szandikának, a már említett terriernek állítok emléket. Az a baj, hogy néhány hónapja Bächer Iván ezt ezerszer jobban megcsinálta - így előlegbe ki merem ezt jelenteni. De nem olyan nagy baj ez: nem sok agymen olvassa ezt az almanachot, inkább csak sznobériából beszerzik, ráaduásul ez olyan grátisz meló, nem is tudom, mi a fenéért vállaltam el. A szerzők többségével szemben engem már nem különösebben izgat fel, ha a nevemet látom nyomtatásban. Talán Sass Ervin miatt, aki szerkeszti a kötetet, és nyolc éven keresztül a munkatársam volt és rendszeresem publikált a Társasági rovatba, amit én szerkesztettem.