Holnap kezdődik a Sziget, ami már évek óta nem hoz lázba. Lehet ez a korral járó lassulás, de ennek ellentmond, hogy Tokaj bejön, igaz, ez munka, de akkor is. Mi is a bajom a Szigettel, és mi az oka, hogy már egy kis bűntudatom sincs ilyenkor, hogy nem vagyok ott? Eddig, ha jól emléxem, három vagy négy alkalommal jártam ott, nagyon jó is volt, az akkori legfontosabb underground színe-java vonult fel, nem beszélve róla, hogy David Bowie-t, a Stranglerst, a Prodigy-t, a Clawfingert - és a sor hosszan folytatható - láthattam élőben. Az utolsó alkalommal - talán 98-ban - már nagyon mainstream-nek éreztem az egészet, ráadásul idegesít az alapító atyák - Gerendai és Müller - nyomulása, az állami kitüntetésük, a politikai elit körüli forgolódásuk, lásd a legutóbbi példát, a Farkasházi-féle szárszói találkozóról készült filmösszeállítást, melyen ők is ott vigyorogtak. Ez messze távol esik a Sziget eredeti szellemiségétől, még hogyha feltétlenül szükséges is a költségvetési támogatás. Meg aztán én elég nagy Sziámi (URH, Kontroll stb.) rajongó voltam, vagyok ahhoz, hogy elgondolkodjak ezeken az ellentmondásokon.

Vagy lehet, hogy nem normálisan öregszem és fafejű módon ragaszkodom "korszerűtlen" értékekhez: gerincesség, megvesztegetethetlenség stb,? Rám is vonatkozik Churchill klasszikus mondásának első fele, miszerint Isten óvjon a vén liberálisoktól és az ifjú konzervatívoktól?