Az a baj ezekkel a hirtelen előkerülő leleplező dokumentumokkal, hogy nagyban hozzájárulnak az össznépi hányinger fokozódásához. . Nagyon sunyi megoldás született Magyarországon ennek kezelésére, pontosabban nem történt semmi. Az akkori döntéshozók féltették a társadalmat a sokktól, és persze féltek ők is, hogy előkerül valami róluk. Helyette inkább ülnek a dossziékon - amelyek közül félő, hogy jónéhány hamis is akad, mégiscsak a dezinformációs szakma krémje dolgozik ilyen helyeken - és ha stratégiai érdekeik úgy kívánják, előkerül egy-egy csontváz a szekrényből. Így megye ez Antall József óta, emlékezzünk csak a hirtelen előkerült Torgyán- és Csurka-dossziékra, utána még jónéhány volt Megyóval és Kondor Katalinnal bezárólag. Tartok tőle azonban, hogy ez így fog menni egészen addig, míg ki nem halnak az 1988 előtt szocializálódott politikusok, azaz olyan 2040-ig.

Korábban elég sok publicisztikát írtam erről, már amikor aktuális volt, legutóbb éppen a D-209 kapcsán, még a Békés Megyei Naplóba. Minden esetben azok álláspontját osztottam, és osztom most is, akik szerint helyesebb megoldás lett volna, ha - mondjuk mint az endékások - minden (politikai tartalmú) dokumentumot nyilvánosságra hoznak. Ha egy sebtapaszt gyorsan letépünk, kevésbé fáj, mint amikor óvatosan húzigáljuk újra meg újra. Ugyanez igaz erre a helyzetre is: minden érintett eltakarodott volna a közéletből, s minden tiszta lappal indul.