Nemhiába ontja hetek óta a karácsonyi fílinget a kereskedelem, bennünket, kevésbé célcsoporthoz tartozókat is ördög szállt meg és ma megvettük régóta vágyott Bundy-kanapénkat. Igaz, ez kisebb, mint a Rém rendes családé, ezen három vékony ember fér el, illetve magamfajtából kettő. Ennek örömére egy kicsit átrendeztük a nappalit, ami abból is áll, hogy az én íróasztalom immár nem háttal van a bejáratnak, hanem szembe fordul vele. Egy kicsit úgy nézek itt ki, közvetlenül az ablak előtt, mint egy téeszelnök, vagy éppen egy tévéshowman, ezek ugyanis újabban már csak íróasztal mögül tudják vezényelni magvas beszélgetéseiket, kivétel talán csak szegény Hajós András volt, akinek sajna most nincs műsora, illetve Alföldi Róbert, azaz a normálisabbak. Bár, tegyük hozzá, ízlések és pofonok, férfiasan bevallom, én Fábryt is szeretem, főként a magánszámait, azaz amikor még vendég nélkül konferál, illetve dizájncenterezik. Visszatérve az átalakított nappalihoz: azért volt szükség a változtatásra, hogy elférjen egy kis dohányzóasztal és lehetőség szerint ne a szoba közére kerüljön, hanem a fal mellé, így ugyanis marad egy nagy tér középen, ami jobb érzést ad szerintem. S nem utolsó szempont: vége a balkezes kézfogásoknak, a balkezes gitárosoknak, ugyanis a továbbiakban nem a tükörből kell néznem a tévét, bár megjegyzem, azért, mert szinte éjjel-nappal szól a készülék, én viszonylag kevés dolgot nézek meg, inkább csak a háttétévézés kedvéért zümmög és villog.