Hála a jó égnek nem választották be a Valóvilágba azt a párost, melynek egyik tagja orosházi - legalábbis ez derült ki egy friss újságcikkből, melyet a BMH Online-on olvastam. Nem vagyok egy mindenáron való lokálpatrióta, de az már nekem is sok(k) lett volna, ha ebben a vacakban mutatjuk meg az orosházi virtust, Stohl Buci és Lilu vezényletével. Azt hiszem, védjegynek az utóbbi hetekre elég a kereszt-ügy, a szerencsétlen romagyerekek tűzhalála, na és Herr Goebbels, a tájékoztatási fenomén ámokfutása. Róla még kevesen tudnak, de már készül az elemző írás a MaSa (Magyar Sajtó, a MÚOSZ szaklapja) számára valami olyasmi munkacímmel, hogy Miért hagytuk, hogy így legyen, és általánosságban elemzi majd a vidéki, önkormányzati sajtó katasztrofális állapotát, melyben csak a jéghegy csúcsa a párbaly és a valyon.

Óvatosságból nem vittem magammal az új fényképezőt, ezért az éjszakát csak szóban mondom el. Ennyi erővel vihettem volna mondjuk, mert kb. negyed üveg pezsgőt ittam a városban, a látvány pedig megért volna egy-két kattintást. Alapjában nem volt rossz a buli, már amennyire annak nevezhető: Roy és Ádám zeneileg felülmúlták várakozásaimat, nem csak saját slágereiket nyomták, volt egy kis Sting, egy kis Santana és progresszívebb kollégáik, no meg egy kis jam session, minden, ami kell egy ilyen bulihoz. A tűzijáték pedig minőségi volt. Aztán kettőkor már itthon is voltunk, elkezdtük nézni a Ravasz, az agy... stb. című Guy Ritchie klasszikust, amit én már többször láttam moziban és HBO-n, ezért nincs lelkifurdalásom, amiért behaltam az ágyba néhány perc után. Most elvileg örülnöm kéne a négy plusz szabadnapnak, örülök is, de nem azért, mert pihenek, hanem talán mert be tudok fejezni hatvan flekknyi (kb. 90 ezer karakter) településmonográfiát.