Megvolt a könyvbemutató, semmi extra, viszont jópofa volt a felolvasás, annál is inkább mert szerintem nem sokan olvassuk el egymás munkáit, hogy őszinte legyek, maximum fél órát volt a kezemben a könyv, annyi idő alatt futottam át. Mint említettem volt, én egykori airdale terrierem történetét írtam meg, teljesen személyes formában, ehhez képest döbbenetes volt hallgatni Józsa Misi előadásában. Nem azért, mert rosszul olvasta - sőt, nagyon is megértette, amire gondoltam -, hanem mert ez túl személyes volt, majd elsüllyedtem, mert úgy tűnt, mintha nálunk olyan eszelős kutyakultusz, mit kultusz, vallás lenne, holtt csupán arról a Kis herceg-i felelősségről írtam, ami nem csak kötelezettség volt, hanem öröm is, ennek megfelően a vége természetszerűen fájdalom. Afféle döbbent csend alakult ki a teremben, sokkal később jött a kötelező taps. Persze ngyon sokan gratuláltak is, láthatóan őszintén.

Józsa Misi tehát értette miről van szó, így kitűnően is interpretálta. Hogy ne értette volna, hiszen jó régen ismerjük egymást, mi több, nagyjából egyidősek vagyunk. A röhej az, hogy ismeretségünk, barátságunk egy régi médiaháborúhoz köthető: ő az Orosházi Napló (azóta megszünettték, ugyanazok, akik a hiperlojális Életet gründolták) főszerkesztője volt az MDF-kisgazda többségű önkormányzat idején, mi pedig - egyebek közt Zs. P.-vel - az alternatív Orosházi Párbeszéd című szabadidőlap szerkesztői, kedvenc sportunk, volt egymás cseszegetése, de érdekes módon meg tudtunk inni közösen egy italt, mi több, segítettünk egymásnak később is, miután őt kirúgták a helyi gengszterváltás idején 1994-ben, hozzánk jött dolgozni, mármint a Békés Megyei Naphoz, ahol jónéhány évet eltöltött.  Azóta persze nagyon keveset találkozunk, de ha igen, akkor tartalmas szövegeléseket folytatunk. Ezzel csak arra akartam kilyukadni, hogy vol idő, amikor az ellentétes nézetek még nem jelentettek feltétlenül áthidalhatatlan szakadékokat emberek között...