Bár korosztályomnál talán nyitottabb vagyok valamelyest, már ritkán érzem azt a "forradalmi" fílinget, amit mondjuk 15 és 30 éves korom közt éreztem, legyen az zene, később közélet. Ezek látszólag egymástól távol álló dolgok, alapjuk ugyanaz: a lázadás, megmutatni a hivatalosságba becsontosodott rohadékoknak, hogy van itt egy kisebbség, törpe minoritás, amely mást akar, mint a többség (félre ne értsen senki, az utcákon hőzöngő nyilasok nem ide tartoznak, ők ugyanis egy olyan rendszert akarnak konzerválni, ami diktatúra, s ami ellen tényleg lázadni kell).

De mielőtt elkalandoznék: olvasgatom a Zengő-hegyi jelentéseket és egyre nagyobb ingerem van, hogy negyvenévesen, kényelmesen és túlsúlyosan ott nézzek szembe a rohadék biztonságiakkal, s a hideg ellenére odaláncoljam én is magam egy fához. Bosszant ugyanis ez a hatalmi arrogancia, amely pont a természetvédelmi területre akar lokátorállomást telepíteni, ebben a jelek szerint cinkos maga a környezetvédelmi hatóság is és persze - legalábbis úgy sejtem - cinkos a környékbeli önkormányzatok egy része is. A HM ráadásul cinikus, mert a felelősséget átpasszolja a beruházóra, amely vadbarmokat (biztonsági őröket) toborzott a terep megtisztítására, de a beruházó is cinikus, mert azt mondja, hogy ne üssétek, csak lökdössétek el őket. Egy fiatalembert sikerült is úgy ellökni, hogy megsérült az arca. Hát mit képzelnek ezek?

Szóval ha nem lenne olyan messze az a hegy, esküszöm, nem lennék rest és odamennék. Igaz, könnyű nekem, az újságíró-igazolványommal megúsznám az igazán nagy balhét, mert hál Istennek nálunk még legalább erre tekintettel vannak az erős fiúk, kár, hogy a védtelen és lobbiképtelen "mezei" magyaroknak nem adatik meg ez a fajta védettség.