A szabad sajtó napja körülbelül olyan, mint a nőnap: minél nagyobb baj van, annál inkább ünnepelünk. Még csak 11-e van, de már ma egy csomóan köszöntöttek a sajtó napja alkalmából szóban, írásban, telefonon, mi lesz később. Kedden például hivatalos vagyok a megyeházi ünnepségre, de állítólag az itteni városházán is csinálnak valamit, úgy mint tavaly, akkor arról szólt nagyjából az egész, hogy a fejemre olvasták, a rádió nem az orosháziaknak szól. Egy olyan kijelentés, amivel nem nagyon lehet mit kezdeni, több okból sem, de az egyik legnyomósabb ellenérv természetesen az, hogy ez egy megyei rádió. Persze kínomban lenyomtam valami süket dumát, hogy ugyebár ez egy kereskedelmi rádió, mely a hallgatottságból, ennek megfelelően a hirdetők pénzéből él, s mivel a hallgatói igények olyanok, amilyenek, "bennünket is elért a valóságshow-szindróma" - mondtam nagy bölcsen, majd udvariasan meghallgattam mindenkit közszolgálatilag, lenyomtam két pogácsát és egy ásványvizet, majd elosontam.

De most nem is erről akarok én beszélni, hanem egy kedves küldeményről: Rózsa Zoli, a múzeum igazgatója küldött sajtónapra három jópofa retró képeslapot, az egyiket sikerült egész normálisan lerepróznom, íme, egy 1960-as kardoskút csendélet, a képen látható jóemberek, majdani útlezárók éppen rostálással foglalatoskodnak. Tényleg bejön mindhárom lap, és ez tényleg egy hiteles sajtónapi jókívánság szerintem, úgyhogy köszi...