2004. már 25.

írta: korbelygyorgy

"Dalos" a 80-as évek egyik szorgalmas besúgója volt. Első jelentését 1981. július 21-én adta, amit ötvennél is több követett. Hogy pontosan mikor hagyta abba, nem tudni: amikor 1986. május 9-én nyilvános helyen találkozott tartótisztjével, még kapott tőle feladatot, ám a jelentéseit tartalmazó "M", azaz Munkadosszié ezt követően már csak az addigra rendőr főhadnaggyá előléptetett Gábor Róbert összefoglaló sorait tartalmazza, 1986. október 10-i dátummal.

Az idézett részlet Szőnyei Tamás Vasököl című, nagy visszhangot kiváltott írásából származik a múlt heti MaNcs-ból, mely egy majdani könyvben is szerepl majd. A szerző nem írja ki, kiről lehet szó, azonban aki nem hülye és egy kicsit is ismeri a korabeli zenei viszonyokat, felismeri a Dalost. Mondhatnám, hogy át vagyok verve én is, szerencsére nem, mert én a P. Mobil rajongója voltam, így az én szememben is áruló volt az a bizonyos énekes, sőt ma is az, kiegészülve azzal, hogy spicli is. Dalos beszervezése idején harmadik-negyedik középiskola fordulóján voltam, talán éppen Zánkán vagy Izsákon (ezen a nyáron mindkét helyen voltam) építőtáboroztam, azt hiszem, az Edda második lemezét hallgatta mindenki ész nélkül, no meg a Limbó hintót. Nem sokáig tartott azonban a rockhullám, bár kipucolni soha nem tudtam, a Főnix éjszakájára vagy a Menj továbbra most is beindulok, de túl sok lett a klón. Szerencsére 1982-től Budapesten részben szemtanúja lehettem az underground megjelenésének, Kontroll, Európa Kiadó, VHK, Bizottság, Rolls Frakció stb. - az új hang gyorsan feledtetni tudta az "őszinte, kőkemény" fíling izzadságszagát.

Szóval nem állt fenn az a veszély, hogy miközben én lenn a nézőtéren "villázok", az én bálványom azon töri a fejét, hogy kit és hogyan jelenthet fel "hazafiságból", merthogy nem volt a bálványom. Mire őt leszuperálták, egyébként, én már fiatal (első) házas, mi több, apa voltam. 86-ra már nem volt szükség Dalosra, aki a rockszínpad helyett a világot jelentő kőszínházi deszkákon osztotta az észt, gondolom, ott voltak értelmesebb spiclik a jelentésre. Majd egyszer ezt is megírja valaki...
Szólj hozzá