2004. ápr 07.

írta: korbelygyorgy

Blogbelterj következik. A blogírók többsége azt vallja, hogy tulajdonképpen csak magának ír, természetesen belekalkulálva, hogy mások is olvassák gondolataikat, illetve mindennapjaik lenyomatait. Ezzel így vagyok én is, mint ahogy a nézettség is másodlagos dolog, hiszen minél többen olvasnak, annál több a korlát - hiszen a legszabadabb mégiscsak a titokban vezetett kapcsos irka :-).

De: végtelen boldogság szinte minden blogger számára  a látogatottság növekedése, nem véletlenül regisztráljuk magunkat különféle statisztikai szolgáltatások felhasználói közé, ahol nem csak a találatainkról  kapunk különféle, hasznos adatokat, hanem rangsort is felállítanak ezek.

Mindezt azért írom le, mert tegnap ismét rekord született: 151 egyedi találat érkezett a Statsector mérési rendszere szerint, ami messze veri  a korábbi 130-at. Sőt, a Nedstat szerint 158 találatom volt, hétfőn pedig  152. Mindezt azért tartom fontosnak leírni, mert e területen is siker született: hétfőn és kedden a Kisvárosi webnaplót - igaz, valamivel - többen nézték meg, mint a Keletent (144, 149), amely ugyanezt a statisztikát használja. Természetesen mindez nem jelent semmit, sőt bizonyos tekintetben kifejezetten szomorú, hogy egy megyei szintű hírportál iránt ilyen csekély az érdeklődés, egyrészt azért, mert a barátaim csinálják, másrészt pedig mindez sajnos az én portálalapítási elképzeléseimet is átgondolásra készteti.
Szólj hozzá