2004. máj 07.

írta: korbelygyorgy

Két napi morfontdírozás után döntöttem úgy, hogy aláírom azt a petíciót, amit vasárnap adnak át az Országgyűlés elnökének. Tudom, a téma erősen megosztja a magyar közvéleményt, mit megosztja, totális kisebbségben van az a réteg, akit nem lehet hiszterizálni, fanatizálni e témával, így ezzel a lépéssel nagyon sok tisztességes ember szimpátiáját is elveszíthetem. Bonyolítja a helyzetet, hogy szülőként nyilván konzervatívabb álláspontot kell képviselnem, és igenis féltem a fiamat, természetesen nem csak az illegális, hanem a legális drogoktól is. Viszont az érem másik oldala színtiszta logikán alapul: tényleg mi értelme van tizenéves fiatalokat meghurcolni, miért is ne alakuljon egy vizsgálóbizottság  az ügy alapos körbejárására? Meg aztán: szégyellje magát az a rendszer, stuktúra, amelyik meghurcolta Kurunczi Kingát.

Tehát: nincs szó legalizálásról, beetetésről, népszerűsítésről, aki tud olvasni és szöveget értelmezni, az talán első olvasatra felfogja, mi a lényeg:


Petíció

Szili Katalinnak, az Országgyűlés Elnökének


Tisztelt Szili Katalin!

Magyarországon a kábítószer-fogyasztást a Büntető törvénykönyv szigorúan bünteti. Álláspontunk szerint  a büntetőjog a drogprobléma fogyasztói oldalának kezelésére nem alkalmas és indokolatlanul szigorú. A jelenlegi szabályozás amellett, hogy egyébként törvénytisztelő fiatalok tömegeit kriminalizálja, egyéb káros hatásokat is indukál:

- hazai statisztikák és nemzetközi példák bizonyítják, hogy a drogfogyasztás büntetőjogi fenyegetettségének nincs elrettentő hatása az illegális drogok kipróbálóira. A droghasználók és kipróbálók száma évről évre nő, függetlenül a törvényi változásoktól;
- ha a fiatalok tömegesen (jelenleg a középiskolás diákok egyharmada próbált már ki valamilyen tiltott szert) veszik semmibe a drogfogyasztás tilalmát, az aláássa a törvénytiszteletet, a hatóságokba és a politikába vetett bizalmat egy egész generációban;
- tartva ugyanakkor a szigorú jogi következményektől, a problémás drogfogyasztók kisebb valószínűséggel keresik fel a segítő szervezeteket, a drogfogyasztók és családjaik magukra maradnak problémáikkal;
- a szigorú büntetőjogi szabályozás csökkenti az ártalomcsökkentő módszerek eredményességet, így növeli az intravénás használathoz köthető problémák (túladagolás, fertőző betegségek, HIV, Hepatitis C terjedése) esélyét;
- az eljárások nagy része egy olyan drog (kannabisz) miatt indul, amely - bár valóban nem ártalmatlan szer -, káros egészségügyi és szociális hatásai enyhébbek, mint a legálisan kapható drogoké.
- a jogszabályok nem tesznek különbséget az egyes szerek között, a marihuánát a heroinnal azonos kategóriába helyezik, s ezzel erősen veszélyeztetik a prevenció lehetséges eredményeit.


Mindezek alapján kijelenthető, hogy a jelenlegi, alapvetően tiltó drogpolitika a fogyasztók tekintetében többet árt, mint amennyit használ!


Álláspontunk szerint két területen szükséges változtatni, mégpedig a lehető legrövidebb időn belül:
- A csekély mennyiségű kábítószer személyes célra történő birtoklásának és megszerzésének ki kell kerülnie a Büntető törvénykönyvből, a drogfogyasztást nem szabad büntetőjogi eszközökkel szankcionálni.
- Sort kell keríteni az egyes kábítószerek differenciálására azok valós társadalmi és egészségügyi kockázatai alapján.

A fentiek alapján követeljük, hogy


- a kormány, szakértők bevonásával, javasolja egy parlamenti eseti bizottság felállítását, amely felméri a magyar drogpolitika hatékonyságát, áttekinti a külföldi trendeket, felméri és megkülönbözteti az egyes illegális drogok társadalomra jelentett kockázatait, majd javaslatot tesz a parlament számára a jelenlegi jogi szabályozás szükséges módosításairól.
- az Országgyűlés a bizottság javaslatai alapján vegye napirendre a kábítószer-fogyasztást szabályozó törvények módosítását.

Budapest 2004. május 5.

Tisztelettel:
Kendermag Egyesület
Szólj hozzá