Annak idején, tíz évvel ezelőtt nem fogadta kitörő lelkesedés a Megint tanú című filmet, ennek több oka lehetett. Például az, hogy az első rész annyira klasszikus, annyira ütős, mondhatnám: zseniális, hogy azt nagyon nehéz felülmúlni, de még beérni is. Nem emlékszem már a konkrét kritikákra, de azt is Bacsóék szemére vetették, hogy túl leegyszerűsítik a rendszerváltás utáni világot, hogy erőltetett a mozi stb. stb. Én is láttam a filmet a bemutató évében, aztán el is felejtettem, jópofának találtam, de nem tudtam idézni belőle részleteket, mint a Tanúból (gondoljunk csak a "magyar narancs", "a nemzetközi helyzet fokozódik" vagy az "egyszer még kérünk magától valamit" fordulatokra; hoppá, ez utóbbi nem Keresztapa? - hadd ne nézzek most utána :-)). 

Így hát semmi akadályát nem láttam, hogy miközben makroökonómai tételeket böngészgetek, megnézzem a Filmmúzeumon a Megint tanút, mintegy könnyű háttértévézésként. Jelentem, nem sikerült, mármint a háttértévézés. Sőt rossz hírem van: a film sajnos aktuális. Egyre aktuálisabb, hiszen azóta nem hogy eltűntek a Szipák Bélák, Búgócsigagyárosok, no és persze a Virág elvtársak és Bástya elvtárs-Gyásztábornok urak, hanem meg is erősödtek, legitimmé váltak, pofátlanul szívják a vérünket.  A Duna meg csak jön...