2004. máj 25.

írta: korbelygyorgy

Ma került a boltokba Kiss Ottó barátom regénye, a Javrik könyve, mégpedig az Ünnepi Könyvhét egyik  kiemelt köteteként. Ennek kapcsán tegnap hosszan beszélgettünk telefonon, ismerjük egymást régen, hiszen Ottó szintén régi napos, nálunk dolgozott néhány évig, míg szabadúszó nem lett. Magam részéről nem csak ezért kedvelem az írásait, melyeket egyébként rendszeresen közölnek a komolyabb irodalmi orgánumok, kezdve az ÉS-sel egészen a Holmiig, ideszámítva a békécsabai Bárkát, ahol Ottó - ugyancsak egy volt kollégánkkal, Grecsó Krisztiánnal együtt - szerkesztő. Még nem olvastam el a könyvet természetesen, de mielőbb megveszem  és a nyáron talán lesz időm elolvasni a könyvet, melynek a fülszövege egyébként így néz ki:

Javrik könyve
Kiss Ottó új regénye egy alföldi kisvárosban élő orvos fiának története. Javrik életének  meghatározó mozzanatait meséli el a regény fejezeteiben. A címszereplő baráti és szerelmi kapcsolatain keresztül ismerjük meg a vidék kissé melankolikus, zártságában is sokszínű, sorsformáló közegét, és hogy hogyan is épül föl egy kamasz fiú számára a világ.
A szerző Gyulán él. Öt éve, Szövetek című kisregényével vált országosan ismertté és elismertté. A Móra Kiadónál tavalyelőtt napvilágot látott Csillagszedő Márió című kötetéért Év Könyve-díjat kapott. Tavaly Angyal és Tsa címmel novelláskötete jelent meg a Palatinus Kiadónál. A Javrik könyve is a Palatunus Kiadó könyvheti újdonsága. Részletei korábban az Élet és Irodalomban, a Kortársban, a Kalligramban, az Alföldben és a Bárkában jelentek meg, illetve az Év novellái 2004 és a Körkép 2004 című antológiákban olvashatók.
A kötet bemutatója a békéscsabai Megyei Könyvtárban június 3-án 18 órakor, Budapesten az Írók Boltjában június 5-én 16  órakor, az A38-as állóhajón június 5-én 19 órakor, a gyulai Mogyoróssy Könyvtárban június 7-én 17 órakor, az Orosházi Városi Könyvtárban pedig június 9-én 17 órakor lesz.

Szólj hozzá