A szokásos választási utóhangok: a helyi pártvezérek immár országos főnökeik szavait visszhangozzák. Mindezt egész nap, az én mikrofonomba. Én meg persze egész nap ezt hallom, mert utógondozom a hangokat, kivágom az őzéseket,  a szuszogásokat és a torokköszörüléseket, úgyhogy az egész beköltözik az agyamba és itt visszahangzik. Van egyébként parlamenten kívüli pártom is, a Munkáspárt, akik, mondanom sem kell, Orosházán a dupláját kapták az országosnak, de még így sem eleget, itt sem érték el a négy százalékot. Egyébként rendes fickó a helyi vezetőjük, én vigasztaltam szegényt, hogy nem, nem vagy te a város politikai bohóca. Komolyan is gondoltam: becsületes, idealista ember, akiről sok úgynevezett demokrata példát vehetne.

Kellemes, a napi robotot feloldó  élmény: a Duna vetíti a Faludy György, költő című Böszörményi-filmet, aminek a forgatása is kalandos körülmények közt történt: 1987-ben egy dubrovniki szállodában vették fel a több órás interjút. Azért itt, mert akkor Jugoszlávia biztonságosabbnak számított, legalábbis Gyuri bácsi szempontjából, akkor még ugyanis nem mert hazajönni, sőt meg is üzenték neki, hogy ne tegye. Most pedig egy barátomért aggódom, aki jelenleg ugyanezen az országon keresztül kerékpározik hazafelé.  Mára már mi vagyunk a biztonság, és ez jó.