2004. sze 05.

írta: korbelygyorgy

Tegnap összevont Erika-nap, após-anyós házassági évforduló kinn apósomék kertjében a város és Gyopáros között. Megint úgy jártam, mint tavaly: rosszul lettem. Nem nagyon, csak szédülés-hányinger-telítettség. Nem tudom, mi lehetett az oka, szerintem sem a pia, sem a kaja, merthogy nem voltam mértéktelen egyikből sem, szerintem az történt, hogy a bogrács körül ólálkodva megártott a kiáramló gőz - így jártam tavaly is, amikor én főztem a bográcsost, de akkor füstmérgezésre gyanakodtam, mert én fával dolgoztam, míg tegnap apósom gázzal csinálta a tyúkpaprikást, tehát füstről nem beszélhetünk. Marad hát az utóbbi: óvakodnom kell a nyíltszíni főzéstől.

Három-négy órahossza után rendbejöttem, itthon viszont hasznos munkát végeztem, megcsináltam a csütörtök esti könyvbemutató forgatókönyvét nagyjából. Bár a könyvvel nem haladok olyan ütemben, mint terveztem (jut eszembe: szemorvos! - mostmár kikerülhetetlen, hogy olvasószemüveget írassak ki magamnak), de nagyon jó háttéranyagot gyűjtöttem, illetve csináltak nekem a múzeumos fiúk, meg hát nagyon jó a Bárdos Zsuzsa utószava. Ezen kívül a Faludy-önéletrajz digitális változata segítségével is előbbre jutottam, továbbá a Google is segített Fedor Ágnest keresni.

Egyébként a könyv nagy valószínűséggel nem marad hatástalan Orosházán: nagyon precízen leírja a Különös karnevál a hatvan évvel ezelőtti felháborító, mi több gyalázatos helyi viszonyokat. Bár én nem vagyok tőzsgyökeres, így nem tudom, ki volt mondjuk a nyilas cukrász, de a helyiek tuti, hogy rájönnek, s ugyebár az eddig mit sem sejtő, vagy éppen az egésszel tisztában lévő család számára nem lesz valami kellemes a szembesülés, és nem csak egy helyi antiszemitáról van szó. Nagyon sokról, sőt a helyi adminisztrációról, az igazságszolgáltatásról, a csendőrségről.... Mondhatnánk: az már régen volt, de a dolog nem ilyen egyszerű: nagyon jól emlékszem, mikor egy várossal odébb, Tótkomlóson milyen döbbent csend, hallgatás, néhol sértődés fogadta Závada Jadviga párnáját, ami ugyebár jóval korábban, a század elején játszódik - igaz, átnyúlik napjainkba -, majd csak évekkel később oldódött a feszültség, egyrészt azért, mert a városnak jót tett a publicitást, ami a könyv sikerével, a filmforgatással járt, sőt azóta Závada Tótkomlós egyik díszpolgára, s mint látható volt augusztus 20-án, egyre többet van otthon a szüleinél.

Egyébként annyira rendbejöttem este, hogy hajnali fél háromig fenn voltam: egyrészt a CD-írás örömeivel ismerkedtem - korábban nem volt ilyen hardverem, de a korábbi vincseszter totális behalása miatt a precíz és rendszeres archiválás mellett döntöttünk -, másrészt pedig a meglévő archívumok közt csináltam rendet. Nem szeretem egyébként a CD-t, mint adathordozót, mert idegesít, hogy sok van belőle és nagyon nehéz áttekinthető rendszerbe foglalni őket. DVD-írót kellett volna venni, ami 6-7-szer nagyobb adatmennyiséget képes tárolni, de gépvásárláskor a totális megszorítás elve alapján jártunk el , így nyaralás után, illetve  tandíjfizetések és más várt és váratlan kiadások idején...
Szólj hozzá