Az okmányirodai élményem minden várakozást felülmúlt: 7.40-kor sikerült
az 1-es, azaz az EGYES sorszámot kihúznom Tótkomlóson, majd a művelet -
jogosítvány-megújítás - 44 percig tartott a következő akadályozó
tényezőkkel együtt: el kellett mennem a postára illetékbélyeget venni,
illetve vagy negyedórára kiakadt a rendszerük és nem tudtak fényképet
csinálni. Nem is tudom, hogy érdemes-e nagydobra verni ezt a buli kis
okmányirodát, mert fennáll a veszélye, hogy egész Orosháza rákap
(megkockáztatom: más nagyobb városokból is érdemes idejönni), továbbá
előbb-utóbb ebben a nagy leépítési rohamban rájönnek, hogy a kisebb
városokban nem is kell okmányiroda, majd ellátják ezt a járási
központok (haha, a járás szót nem véletlenül használtam, igen, ez egy
enyhe kis komcsizás volt :-))
Tegnap délután azonban nem egészen voltam így feldobódva: a Kristály-parkba vittem ki a kutyát, adósa vagyok szegénynek nem is kevés mozgással, de azt hiszem, új hely után kell néznünk: az egész szabadőpark-fíling kezd elveszni, jó helyi szokás szerint munkagépek szállták meg a közvetlen környezetét, nagy a por, sőt szerintem egyértelműen munkagépek járnak át a parkon, amit egyébként ellepett a gaz és egyebek. Pedig sokat költöttek rá évekkel ezelőtt, igaz, a beruházást a környezetvédelmi tárca állta (az előző, úgy értve, hogy az előző kormány idején), most pedig szabályosan menekültem onnan. Például nem értem, hogy miért nem helyeztek el pihenőpadokat, asztalokat a parkban. Tudom, Gyopáros-mánia, de akkor is...
Elkerülőút épül egyébként a park közvetlen közelében, egész pontosan vasúti felüljáró lesz ott... Hát, én nagy híve vagyok a fejlődésnek, főleg, ha az infrastruktúra, de akkor is, azt az icipici zöldet ebben a poros, fátlan, sivatagosodó világban ne tessenek má' elvenni tőlünk...
Szólj hozzá