Veszélyes
Azért akad olyan téma, ami
megér egy publicisztikát, jó karcosat: hetek óta nyomozok, hová tudnám
elvinni leselejtezett számítástechnikai (veszélyes) hulladékunkat, egy
csomó régi monitort, billentyűzetet, házat stb., de nem jutok dűlőre.
Használhatatlan dolgokról van szó, ezért kimarad, mint lehetőség a
felajánlás hátrányos helyzetűek vagy rászoruló intézmények, civil
szervezetek javára (meg jól ki is röhögnének, hiszen ezek a holmik
tényleg semmire nem jók - tíz-tizenkét év terméséről van szó...).
Valami dereng a veszélyes hulladékok kezeléséről, az idén lép életbe, ezért megkerestem egy-két számítástechnikai kereskedéssel, szolgáltatással foglalkozó ismerősömet, de ők széttárták a karjukat: fogalmuk sincs. Hívom a helyi MÉH-telepet. A kisasszony nem tud semmit mondani, a főnökéhez irányít. Felhívom, aki visszahívást ígér. Két nap múlva ezt meg is teszi. Kinyomozta: Szegeden a cégnek van egy leányvállalata vagy ilyesmi, egy kft., az foglalkozik ilyesmivel, de még értelmezik a törvényt, ha megéri, lehet, hogy jelen lesznek a helyi kirendeltségeken is. Addig esetleg vigyem el Szegedre a cuccot, ha el tudom szállítani. Ja, lehet, hogy még én fizetek azért, hogy a veszélyes hulladékomat méltóztatnak átvenni.
Na most én nem vagyok valami nagy zöld, de fogalmazzunk úgy, hogy az ésszerű határokon belül környezettudatos életet élek (nem részletezném, de beletartozik a szelektív hulladékgyűjtés, a nemszemetelés, a természet- és állatvédelmi elvek elfogadása, aggódás a fenntartható fejlődésért stb. stb.), de van egy határ, ami nekem is sok. Most még kitartok, ott röhög a lom a kisszobában, mert sem a garázsban, sem a tárolóban nem fér el, de vajon hányan tartanának ki ennyi ideig. Félő tehát, hogy a tökölődés miatt újabb leharcolt nyomtatók, monitorok, egerek, billentyűzhetek kötnek ki a kukában és azokat együtt kezelik a krumplihéjjal meg az üres domesztoszos flakonokkal, ami már így együtt szintén abszurd.
Született tehát egy újabb törvény (amit gyorsan át kell futnom, mielőtt cikket írok róla a Beolnak), aminek a végrehajtása nem működik, vagy legalábbis a sok bába közt keresni kell a gyereket.
Ha közhelyes konklúzióval szeretném lezárni a majdani, egyelőre csak fejben (meg egy kicsit e sorok közt) formálódó jegyzetet, akkor megállapíthatnám, hogy ez a sztori is jól példázza a huszonegyedik század első éveinek Magyarországát: töketlenség, bürokrácia, Abszurdisztán.
Szólj hozzá
Valami dereng a veszélyes hulladékok kezeléséről, az idén lép életbe, ezért megkerestem egy-két számítástechnikai kereskedéssel, szolgáltatással foglalkozó ismerősömet, de ők széttárták a karjukat: fogalmuk sincs. Hívom a helyi MÉH-telepet. A kisasszony nem tud semmit mondani, a főnökéhez irányít. Felhívom, aki visszahívást ígér. Két nap múlva ezt meg is teszi. Kinyomozta: Szegeden a cégnek van egy leányvállalata vagy ilyesmi, egy kft., az foglalkozik ilyesmivel, de még értelmezik a törvényt, ha megéri, lehet, hogy jelen lesznek a helyi kirendeltségeken is. Addig esetleg vigyem el Szegedre a cuccot, ha el tudom szállítani. Ja, lehet, hogy még én fizetek azért, hogy a veszélyes hulladékomat méltóztatnak átvenni.
Na most én nem vagyok valami nagy zöld, de fogalmazzunk úgy, hogy az ésszerű határokon belül környezettudatos életet élek (nem részletezném, de beletartozik a szelektív hulladékgyűjtés, a nemszemetelés, a természet- és állatvédelmi elvek elfogadása, aggódás a fenntartható fejlődésért stb. stb.), de van egy határ, ami nekem is sok. Most még kitartok, ott röhög a lom a kisszobában, mert sem a garázsban, sem a tárolóban nem fér el, de vajon hányan tartanának ki ennyi ideig. Félő tehát, hogy a tökölődés miatt újabb leharcolt nyomtatók, monitorok, egerek, billentyűzhetek kötnek ki a kukában és azokat együtt kezelik a krumplihéjjal meg az üres domesztoszos flakonokkal, ami már így együtt szintén abszurd.
Született tehát egy újabb törvény (amit gyorsan át kell futnom, mielőtt cikket írok róla a Beolnak), aminek a végrehajtása nem működik, vagy legalábbis a sok bába közt keresni kell a gyereket.
Ha közhelyes konklúzióval szeretném lezárni a majdani, egyelőre csak fejben (meg egy kicsit e sorok közt) formálódó jegyzetet, akkor megállapíthatnám, hogy ez a sztori is jól példázza a huszonegyedik század első éveinek Magyarországát: töketlenség, bürokrácia, Abszurdisztán.
