Lakszöv 3. & Farmer Expó
Ja igen: lakásszövetkezet.
Úgy jártam, mint valami szalonforradalmár: a rekkenő hőségben
felálltam, elmondtam a gondomat, persze kulturáltan és diplomatikusan
(mármint hogy nem engedtek betekintést a gazdálkodási adatokba, ezért
módosítani kellene az alapszabályt - hozzáteszem, délelőtt gyorsan
átfutottam gyorsan a vonatkozó, egyébként januártól hatályos törvényt).
Mire a jogtanácsos a várt kibúvó helyett: jogos felvetés, érdemes rajta
elgondolkodni. Igaz, szavazás nem volt róla, sem az egyebek napirendi
pontban, sem máskor, de gondolom, a következő küldöttgyűlésen vagy
közgyűlésen előkerül a téma. Így a lemondás elhalasztva, sőt elfogadtam
a 2004-es beszámolót is.
Amúgy meg rohanok ágyba, mert korán kelek: idejét sem tudom, amikor négykor csörgött a vekkert helyettesítő Sony Ericcson, fél hatkor indulunk ugyanis a kolléganővel a Farmer Expóra, ismét egy agrárbanzáj, ahol készül majd az online PR ész nélkül. Rendszerint kerülöm ezt az agrártémát, mert érintőlegesen, szolgáltatási szinten érintett vagyok, de azért most kibukik belőlem: van ebben az ágazatban pénz bőségesen, ha szinte minden hónapra jut egy ilyen felhajtás - igaz, az arányokkal nagy baj van, pont szerencsétlen termelőknek nem jut belőle, minden más szegmens él, mint Marci Hevesen, hogy stílszerűen népies legyek ezen a szép estén :-)
Szólj hozzá