2005. jún 05.

President

írta: korbelygyorgy
President

Sólyom László volt Friderikusz egyik vendége a Szólás szabadságában, a műsorvezetőnek nehéz is lett volna objektívnek maradnia, tényleg klasszisokkal jobb, mi több, némi pátosszal, méltóbb erre a tisztságre az Alkotmánybíróság volt elnöke.  És persze nem azért, mert a jobboldal jelölte - megjegyzem, ők kínjukban jelölték, Sólyom van annyira autonóm személyiség, hogy majd a fideszes "kreatív jogalkotást" simán lesöpörje az asztalról, ha éppen kifogása van ellene - hanem mert Göncz, Mádl után olyan elnököt akarok látni, aki ugyancsak nem pártunk és kormányunk komisszárja - ebben a szituációban nem tud mást gondolni a társadalmi kontrollt fontosnak tartó, néha gondolkodó ember.
Mostanra mindenki Sólyom befutását jósolja, én azonban óvatos vagyok, a pezsgőt egyelőre talán még behűteni sem érdemes. Megítélésem szerint a Gyucsány-Hiller-Kuncze agytröszt még tartogat valami meglepetést - bárcsak ne úgy lenne.
Sokak szerint az SZDSZ a vesztese ennek a történetnek. Meglehet, azonban a törzsszavazóik (és lehetséges szavazóik) szerintem szimpátiával figyelik a jelenlegi hozzáállásukat, de lehet, hogy jobb szó a figyelték. Szerencsésebb lett volna talán, ha azt mondják: liberális párt vagyunk, autonóm koponyák gyülekezete: hétfőn mindenki arra szavaz, akire akar. A balszárny szavazzon Szilire, a liberálisok pedig Sólyomra (szándékosan fogalmaztam így, ez az egyetlen helyes liberális szavazási mód szerintem, mert alkalmas és független jelöltről van szó, aki méltó utóda lehet az éppen szabaddemokrata Göncz elnöknek).
Az, hogy a koalícióban haragszomrád lesz, a szocik pedig utálni fogják a Szadeszt? Bárcsak 1994-től így lenne...
Szólj hozzá