2005. júl 08.

Ahol a part szabad...

írta: korbelygyorgy
Ahol a part szabad...

...reméljük, az ég nem szakad...

Rekordnézőszámra készültek fel a Hegyalja Fesztivál szervezői

Az elővételi jegyeladási adatok alapján minden eddiginél több résztvevő zarándokol el a július 13-a és 17-e között immár hatodik alkalommal megrendezendő Hegyalja Fesztiválra. A szervezők és a fellépők mellett az érintett települések és szolgáltatók is felkészültek a félszázezresre tervezett rohamra: a MÁV és a Volán például sűrített járatokkal, pótszerelvényekkel teszi rugalmasabbá a közlekedést.

A tervek szerint az idén ötvenezresre is duzzadhat a Hegyalja Fesztivál látogatóinak száma, amire nem csak az elővételi adatok utalnak, hanem a korábbi évek dinamizmusa: 2000-ben tizenezres nézősereg élvezte a programokat, majd ez a szám évről évre jelentősen nőtt, tavaly már 41 ezer fizető néző fesztiválozott a rakamazi Tisza-kempingben.
Mindez komoly előkészületi munkákat igényelt: az időjárási szélsőségek esetén is használható terep kialakítása, a kommunális és ellátási infrastruktúra bővítése és természetesen a programkínálat szélesítése.
Ez utóbbi terén különösen impozáns a kínálat, hiszen hat zenei színpadon 160 koncert – köztük több külföldi előadó műsora - szórakoztatja a jelenlévőket, továbbá több mint félszáz civil programot tekinthetnek meg az érdeklődők. A külföldi előadók közt van a svéd Clawfinger, a brit-pakisztáni Asian Dub Fundation, a szintén brit Transglobal Underground (ők nem csak zenei, hanem vizuális csemegét is jelentenek majd nepáli showjukkal), valamint az EZ Rollers, Lord Bishop, a Hybrid, Boban Markovic Orkestar, de természetesen a legfontosabb hazai előadók is jelen lesznek, a teljesség igénye nélkül: Kispál és a Borz, Tankcsapda, Anima Sound System, Hooligans, Korai Öröm, Colorstar, Neo, valamint az elektronikus zenei szcéna legfontosabb képviselői: Palotai, Naga, Titusz.
A kulturális szféra és a közélet több ismert szereplője is részt vesz a fesztiválon, egyebek közt Faludy György költő, Vágvölgyi B. András író, Nyírő András it-szakértő, Török Gábor és Giró-Szász András politológusok, valamint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, Bozóki András kulturális miniszter, Gombos András, a környezetvédelmi és vízügyi tárca politikai államtitkára.
Továbbra is fontos hangsúlyt kap a környezetvédelem Hegyalján, nem csak a Zöld Sátor sokrétű programjai, illetve a jelen lévő zöldszervezetek miatt, hanem azért is, mert a fesztivál területén a hulladékterhelést szelektív gyűjtéssel, illetve „visszaváltható” szemeteszsákok kiosztásával kívánják enyhíteni.

További infó: www.hegyaljafestival.hu
Bukovinszky Béla: bukovinszky.bela@deltafest.hu
Szólj hozzá