2005. okt 09.

Közeli helyeken

írta: korbelygyorgy
Közeli helyeken

Néha a fától nem látjuk az erdőt. Itt van a nagymágocsi kastély, még biciklivel is cikisen rövid táv, alig 15 kilométer (a parkot körbetekerve 20) és szégyen, nem szégyen, én most jártam a kapun belül első alkalommal. Misinszki sporttárssal végeztünk délelőtt egy rövid őszi tekerést, ennek részeként mentünk be az egykori Károlyi-kastély parkjába, ahol egy órát bóklásztunk el úgy, hogy nem vettük észre az idő múlását.
Mi több, a portás bácsitől helytörténeti kiegészítést is kaptunk a legújabb korra vonatkozóan, megtudtuk, hogy az állomosítás után a Csepeli Vasmű üdülője volt a kastély, majd a tábornokok által üldözött, Magyarországra menekült görögöket szállásolták el itt, 1958 óta pedig szociális otthon van itt, megyei fenntartásban. Pista elhatározta, hogy visszajön horgászni, én is, de mivel nem horgászom, nyilván Bonnie kutyát hozom el egy kis futkározásra...

Szólj hozzá