Egy délután a művészetért, egy éjszaka a hajléktalanokért
Ma két eseményre is elmentem, ez ritkán fordul elő, ugyebár a technikai
haladás lehetővé teszi a tér és az idő legyőzését, nem kell ott lógni
minden rendezvényen órákat néhány percnyi hanganyagért - azaz hiába
dolgoznak helyetted a gépek, magadnak is többet kell dolgoznod.
Most mégis kivételt tettem: a Kulturális Kapcsolatok Egyesülete sajtótájékoztatójára érintettként mentem el, merthogy a most induló "Művészet határok nélkül" című, a Phare CBC alapja által támogatott projektjének részt veszek a kommunikációjában (lesz blog is, bizonyám :)).
A másik esemény pedig az Egy éjszaka a hajléktalanokért, egy kipakolásos "buli" a belvárosban, a lényege az, hogy felhívják a figyelmet a hajléktalanok helyzetére. Persze nem olyan happeninget kell elképzelni, mint a pesti aluljárókban, hanem egy sátorsort, ahol kiadványokat osztanak, pénzt gyűjtenek, elbeszélgetnek a fedél nélküliek helyzetéről, kávét, teát, üdítőt lehet inni. Fél órára ugrottam le, majdnem két óra lett belőle, legalább volt módunk beszélgetni néhány ott dolgozó, illetve a holdudvarhoz tartozó baráttal, ismerőssel: Hering Zolival, Gál Józsival, Fosztó Krisztiánnal és persze az utca emberével, ha az szintén ismerős.
Közben pedig az egyre hűlő októberi éjszakai levegőben elképzelhette az ember, milyen is lehet fedél nélkül bolyongani egy szürke kisvárosban...
Szólj hozzá
Most mégis kivételt tettem: a Kulturális Kapcsolatok Egyesülete sajtótájékoztatójára érintettként mentem el, merthogy a most induló "Művészet határok nélkül" című, a Phare CBC alapja által támogatott projektjének részt veszek a kommunikációjában (lesz blog is, bizonyám :)).
A másik esemény pedig az Egy éjszaka a hajléktalanokért, egy kipakolásos "buli" a belvárosban, a lényege az, hogy felhívják a figyelmet a hajléktalanok helyzetére. Persze nem olyan happeninget kell elképzelni, mint a pesti aluljárókban, hanem egy sátorsort, ahol kiadványokat osztanak, pénzt gyűjtenek, elbeszélgetnek a fedél nélküliek helyzetéről, kávét, teát, üdítőt lehet inni. Fél órára ugrottam le, majdnem két óra lett belőle, legalább volt módunk beszélgetni néhány ott dolgozó, illetve a holdudvarhoz tartozó baráttal, ismerőssel: Hering Zolival, Gál Józsival, Fosztó Krisztiánnal és persze az utca emberével, ha az szintén ismerős.
Közben pedig az egyre hűlő októberi éjszakai levegőben elképzelhette az ember, milyen is lehet fedél nélkül bolyongani egy szürke kisvárosban...
