2005. okt 30.

Korai szenilitás

írta: korbelygyorgy
Korai szenilitás

Kicsit el teccett alukálni solymász ügyben: immáron harmadik éve rendezik Gyopárosfürdőn. :-)) - írja egy ismerős, és tényleg! Ez azt jelenti, hogy valami okból 2003-ban és 2004-ben nem mentem ki a záróterítékre, holott ez korábban szokásom volt, most pedig rutinból a régi helyre ballagtam ki, mi több, mást is odacsődítettem. Lassan kérem a felvételemet valami öregek otthonába, úgy tűnik, egyre szenilisebb leszek.
Itt van mindjárt a ma délután: még reggel elhatároztam, hogy a reggeli bringatúrára bemelegítésképpen délután tekerek egy kicsit a város körül, 4-5 órás indulással, merthogy az időeltolódás miatt nem hatkor, hanem hétkor sötétedik. Négy óra után (amikor felébredtem ebéd utáni szunyókálásomból) kezdtem el gyanakodni, utána pedig gondolkodni: ha az órát hátratoltuk, akkor nem hétkor, hanem ötkor sötétedik. Úgyhogy bemelegítés maximum szobabiciklivel...
A reggeli túrára egyébként bárki becsatlakozhat reggel, bővebb infó az OKÉ-blogon!

Szólj hozzá