2005. okt 30.

Transz, mánia

írta: korbelygyorgy
Transz, mánia

Belenéztem az MTV-n vetített segélykoncertbe, főként az elejét láttam. A lista nem vonzott különösebben, többnyire a Fidesz-holdudvar próbálta megmutatni erejét, hatását, nem tudom, hívtak-e másokat, vagy beengedtek-e nem Orbán-fan előadókat. Ugyebár az Edda, Balázs Fecó, Vikidál, Varga Miklós, Ákos vonulat annyira nem érdekel, viszont találkoztam egy-két számomra fontos előadóval is, így nekem nagyon vagy viszonylag bejönnek az öreg Tolcsvayék, Cseh Tamás, jópofa volt a Zeffer-féle Rock Band (ex-Tunyogi -Tunyogi Péter sajnos beteg, gerincműtéten esett át), és frenetikus meglepetés volt a Transylmánia, akikről nem is hallottam eddig, viszont nagyon bejött, amit csinálnak, s ami leginkább a korai Ghymesre emlékeztet engem első hallásra, azaz nincsenek még meg azok a hozzáadott értékek, amiktől a zenekar kiemelkedik a hasonló folkbandák közül. Első hallásra úgy érzem, a Transylmániában is megvan ez a többlet, illetve ennek a lehetősége (ezen túl a Ghymesben számomra rendkívül szimpatikus, ráadásul művészileg is fontos, hogy nem kennek magukra túl sok nemzeti mázt - szerintem a Transylmania is elindulhatna ezen az úton, de hát ki vagyok én, hogy beleszólja, csupán egy friss érdeklődő, s ha sikerül albumot szereznem, akár rajongó is lehetek; persze tudom, a probléma bonyolult, más Felvidék és más Erdély, azonban a kultúra nem jobb és baloldali, mi több, szerintem nem is nemzeti meg kozmopolita, hanem jelzők nélküli).
Egy számot sikerült egészben letöltenem a honlapjukról, ugyanez el is hangzott a segélykoncerten, íme:



Nincs flash lejátszód, vagy nincs engedélyezve.
Szólj hozzá