Bronstein vendégkommentárja
Szabadság Elvtársak!
A közelmúlt helyi eseményeit figyelve, eszembe jutott egy régi történet.
Hogy pontosan mikor volt, már nem emlékszem, de 1917 előtt az biztos. Száműzetésben éltem, ám hiányzott már Oroszország, ezért titokban visszatértem Pétervárra. Első utam bolsevik párttársaimhoz vezetett, akik éppen pártgyűlést tartottak. A szünetben érkeztem, üdvözöltem mindenkit, de leginkább Timur elvtársnak és Csapajev elvtársnak, két kedves bajtársamnak örültem. Szörnyen izgatottak voltak, akárcsak a többi jelenlévő. Félrevonultunk, és ők ketten idegesen mesélni kezdtek.
- Lev Davidovics, míg távol voltál, hallatlan skandallum történt. Az eszer pártból ketten nekimentek Timurnak az egyik beszéde miatt.
- Az eszerek? Fogadjunk, hogy Doktorszkij és Embeszkoj voltak azok.
- Úgy van! Pa-pa-parvenü mind a kettő, azt a gyalázatos cikket az a mu-mu-muzsikszipolyozó Embeszkoj írta a BTD-ben - dadogta Timur hevesen.
- A miben?
- Az eszerek új lapot indítottak Bunkócska Te Drága címmel, rövidítve: BTD - magyarázta Csapajev türelmetlenül. - Erre az eszerek és közöttünk egy politikai vita indult a Málenkij Górodban. Ezután Grigorij meghívott a dácsájába minket és Doktorszkijt, meg Embeszkojt, hogy megbeszéljük az ideológiai különbségeket.
A középszerű Málenkij Górod - én is szoktam időnként írogatni oda - tulajdonos-főszerkesztője Grigorij volt. Ő és asszonya - minden lében két kanál. Az Ohrana szerint bolsevik izgatók, a bolsevikok szerint a cár pénzeli őket. A fene se tudja mi az igazság, de a lapjukban eddig minden jött-ment írhatott, amit akart.
- Elmenni vagy nem elmenni? - folytatta Csapajev. - Ebben mi egyedül nem dönthettünk, ezért kezdeményeztük egy rendkívüli pártkongresszus összehívását, ami - az Ő akaratának megfelelően - úgy döntött, hogy nem megyünk el.
- Ő? Vlagyimir Iljics?
- Dehogy! Ő - biccentettek fölfelé mindketten sokatmondó pillantással.
Megértettem. Pár pillanatnyi jelentőségteljes csend után mégis megkérdeztem:
- Azért Vlagyimir Iljics tud róla?
Ekkor Timur észrevette, hogy egy szösz van a zakóján, aminek eltávolítása elvonta a figyelmét. Csapajev lassabban kapcsolt, ezért kelletlenül odasúgta:
- Nem hiszem. Ő azt mondta, hogy Vlagyimir Iljics világa már a múltté.
Nézzenek oda, hát nem kioldódott a cipőfűzőm? Gyorsan lehajoltam megkötni.
- No - köszörülte kínosan torkát Csapajev - ezután a kongresszus megválasztotta a Rendkívüli Ügyek Bizottságát, hogy kidolgozza az elutasító válasz ideológiai stratégiáját. A Bizottság a tagjai közül megválasztott egy albizottságot az ügy operatív feladatainak hatékony megoldására. Az albizottság a tagjai közül választott két biztost, akik majd felelősek lesznek mindenért. A megfeszített munka meghozta gyümölcsét: fogalmaztunk egy elutasító szép üzenetet, amit postai úton elküldtünk Grigorijnak.
- Postai úton?! Amikor a postahivatalokban nyüzsögnek az Ohrana ügynökei!?
- Erről mi nem tehetünk. A postai út a hivatalos út. Mi mossuk kezeinket.
Nem tetszett ez nekem. Csapajev klerikális idézetet használt. Ezt megjegyzem, sosem lehet tudni.
- Elvtársaim - szóltam hozzájuk - közeleg a forradalom, erőinket, energiánkat inkább annak szenteljük, az eszerekre pedig csak a megvetésünket pazaroljuk.
- Szó sem lehet róla! - fakadt ki a mindvégig feszülten toporgó Timur. - A forradalom nem szalad el, de E-e-embeszkoj kérjen bocsánatot! I-i-ismerem porbafingó korunk óta. Előbb az iskola réme volt, aztán ü-ü-üzletember lett, aztán politikus. Nem csoda, hogy hazudozik!
Ekkorra már többen figyeltek minket Timur indulatos hangja miatt.
- Nyugodj meg Timurom, tudod, hogy árt az emésztésednek. És mi történt azután?
- Állítólag Grigorij nem kapta meg a levelet - tolta fel ideges mozdulattal orrnyergén az állandóan lecsúszó szemüvegét Csapajev - és most azt terjesztik, hogy megfutamodtunk.
- Fikáznak minket, Lev Davidovics - sziszegte Timur - ezt nem tűrhetjük!
- És most mit tesztek?
- Újból összehívtunk egy rendkívüli kongresszust. Határozat született arról, hogy az előbb említett két biztost kizárjuk a pártból, és az egyik küldött - valami Sztálin elvtárs - javaslatára a postamestert is kivégezzük. Most a szünet után megválasztjuk az Intézőbizottságot, hogy - az Ő iránymutatásával - megállapítsa az eredményes és ideológiailag helyes direktívákat. Jöjj, Lev Davidovics, mindjárt kezdünk - invitált Csapajev.
Nos, akkor volt egy olyan kósza gondolatom, hogy Vlagyimir Iljiccsel együtt elrontottunk valamit az ideológiai képzések során. De gyorsan elhessegettem ezt az érzést, és különben is, hamarosan győzött a forradalom.
Szólj hozzá
A közelmúlt helyi eseményeit figyelve, eszembe jutott egy régi történet.
Hogy pontosan mikor volt, már nem emlékszem, de 1917 előtt az biztos. Száműzetésben éltem, ám hiányzott már Oroszország, ezért titokban visszatértem Pétervárra. Első utam bolsevik párttársaimhoz vezetett, akik éppen pártgyűlést tartottak. A szünetben érkeztem, üdvözöltem mindenkit, de leginkább Timur elvtársnak és Csapajev elvtársnak, két kedves bajtársamnak örültem. Szörnyen izgatottak voltak, akárcsak a többi jelenlévő. Félrevonultunk, és ők ketten idegesen mesélni kezdtek.
- Lev Davidovics, míg távol voltál, hallatlan skandallum történt. Az eszer pártból ketten nekimentek Timurnak az egyik beszéde miatt.
- Az eszerek? Fogadjunk, hogy Doktorszkij és Embeszkoj voltak azok.
- Úgy van! Pa-pa-parvenü mind a kettő, azt a gyalázatos cikket az a mu-mu-muzsikszipolyozó Embeszkoj írta a BTD-ben - dadogta Timur hevesen.
- A miben?
- Az eszerek új lapot indítottak Bunkócska Te Drága címmel, rövidítve: BTD - magyarázta Csapajev türelmetlenül. - Erre az eszerek és közöttünk egy politikai vita indult a Málenkij Górodban. Ezután Grigorij meghívott a dácsájába minket és Doktorszkijt, meg Embeszkojt, hogy megbeszéljük az ideológiai különbségeket.
A középszerű Málenkij Górod - én is szoktam időnként írogatni oda - tulajdonos-főszerkesztője Grigorij volt. Ő és asszonya - minden lében két kanál. Az Ohrana szerint bolsevik izgatók, a bolsevikok szerint a cár pénzeli őket. A fene se tudja mi az igazság, de a lapjukban eddig minden jött-ment írhatott, amit akart.
- Elmenni vagy nem elmenni? - folytatta Csapajev. - Ebben mi egyedül nem dönthettünk, ezért kezdeményeztük egy rendkívüli pártkongresszus összehívását, ami - az Ő akaratának megfelelően - úgy döntött, hogy nem megyünk el.
- Ő? Vlagyimir Iljics?
- Dehogy! Ő - biccentettek fölfelé mindketten sokatmondó pillantással.
Megértettem. Pár pillanatnyi jelentőségteljes csend után mégis megkérdeztem:
- Azért Vlagyimir Iljics tud róla?
Ekkor Timur észrevette, hogy egy szösz van a zakóján, aminek eltávolítása elvonta a figyelmét. Csapajev lassabban kapcsolt, ezért kelletlenül odasúgta:
- Nem hiszem. Ő azt mondta, hogy Vlagyimir Iljics világa már a múltté.
Nézzenek oda, hát nem kioldódott a cipőfűzőm? Gyorsan lehajoltam megkötni.
- No - köszörülte kínosan torkát Csapajev - ezután a kongresszus megválasztotta a Rendkívüli Ügyek Bizottságát, hogy kidolgozza az elutasító válasz ideológiai stratégiáját. A Bizottság a tagjai közül megválasztott egy albizottságot az ügy operatív feladatainak hatékony megoldására. Az albizottság a tagjai közül választott két biztost, akik majd felelősek lesznek mindenért. A megfeszített munka meghozta gyümölcsét: fogalmaztunk egy elutasító szép üzenetet, amit postai úton elküldtünk Grigorijnak.
- Postai úton?! Amikor a postahivatalokban nyüzsögnek az Ohrana ügynökei!?
- Erről mi nem tehetünk. A postai út a hivatalos út. Mi mossuk kezeinket.
Nem tetszett ez nekem. Csapajev klerikális idézetet használt. Ezt megjegyzem, sosem lehet tudni.
- Elvtársaim - szóltam hozzájuk - közeleg a forradalom, erőinket, energiánkat inkább annak szenteljük, az eszerekre pedig csak a megvetésünket pazaroljuk.
- Szó sem lehet róla! - fakadt ki a mindvégig feszülten toporgó Timur. - A forradalom nem szalad el, de E-e-embeszkoj kérjen bocsánatot! I-i-ismerem porbafingó korunk óta. Előbb az iskola réme volt, aztán ü-ü-üzletember lett, aztán politikus. Nem csoda, hogy hazudozik!
Ekkorra már többen figyeltek minket Timur indulatos hangja miatt.
- Nyugodj meg Timurom, tudod, hogy árt az emésztésednek. És mi történt azután?
- Állítólag Grigorij nem kapta meg a levelet - tolta fel ideges mozdulattal orrnyergén az állandóan lecsúszó szemüvegét Csapajev - és most azt terjesztik, hogy megfutamodtunk.
- Fikáznak minket, Lev Davidovics - sziszegte Timur - ezt nem tűrhetjük!
- És most mit tesztek?
- Újból összehívtunk egy rendkívüli kongresszust. Határozat született arról, hogy az előbb említett két biztost kizárjuk a pártból, és az egyik küldött - valami Sztálin elvtárs - javaslatára a postamestert is kivégezzük. Most a szünet után megválasztjuk az Intézőbizottságot, hogy - az Ő iránymutatásával - megállapítsa az eredményes és ideológiailag helyes direktívákat. Jöjj, Lev Davidovics, mindjárt kezdünk - invitált Csapajev.
Nos, akkor volt egy olyan kósza gondolatom, hogy Vlagyimir Iljiccsel együtt elrontottunk valamit az ideológiai képzések során. De gyorsan elhessegettem ezt az érzést, és különben is, hamarosan győzött a forradalom.
